VIII. rész: Nem várt fordulat

-Jó napot doktor úr! Mondja csak bemehetnénk Tessach Mariannához?-kérdezi meg anya a folyosón császkáló fehér köpenyes emberkét. -Nemrég voltam nála, kómában tartjuk asszonyom. Nem hiszem h. jó ötlet lenne bemenniük hozzá. Elég rémisztően nézhet ki a kislány számára.- válaszolja az orvos. -A keresztanyja, mindenképpen látnia kell!- -Most még rosszabb állapotban van mint amikor behozták. De nem bánom. Saját felelőségre az ajtóból megnézhetik. Közelebbről semmiképp. Még a végén elkapnak valami fertőzést.- mondja az orvos és úgy tűnik siet valahová. -Rendben köszönjük.- -Hármas ágy. Minden jót!- mondja az orvos és elrohan. -Na Lottie-kám?- kérdezi Anyu. -Megyünk.- válaszolom elszántan. Nem számítottam rá h. a látvány lehet lehangolóbb annál mint az a cápás film amibe kiskoromban véletlenül belenéztem... Benéztem az intenzív osztályra. Megláttam Mara néni ágyát. Sápadt volt és csukva volt a szeme. A kezéből csupa cső lógott ki. Görcsbe rándult a gyomrom. Nem bírtam magammal, muszáj volt hozzáérnem. -Mara néniiii!- kiáltottam és berohantam a terembe. -Lottie! Azonnal gyere vissza! Lottie! Hallasz engem?! Lottie-kám!!- kiabált anyu. De mindhiába én már nem hallottam semmit és senkit. -Mara néniii.- zokogtam és odarohantam az ágyához. Mozdulatlanul feküdt. -Mara nénii.- mondtam újra elfúló hangon mintha ettől egy csapásra meg tudna gyógyulni. -Lottie! Azonnal gyere vissza!- kiabált anyu az ajtóból. Láttam a háttérből ahogy egy férfi is felbukkan. -Itt vagyok.- sírtam és megkerestem Mara néni kezét a csövek és a takaró alatt. Megfogtam és addig szorongattam ameddig csak tudtam. -Mara néni veled vagyok. Szükségem van rád, ne hagyj itt. De ha mégis menned kell én mindig melletted leszek.- suttogtam és olyat csináltam amit Mara néni csinált nemrég velem.. Simogattam a kezét, szorítottam mintha soha nem akarnám elengedni. De a mozdulatlan test csak nem akart megmozdulni, a lehunyt szem nem nyílt ki. Viszont a kezén egy kis szorítást éreztem és a megdobbant a szívem. -Tudom h. itt vagy velem. Kérlek gyógyulj meg hamar. Szeretlek.- suttogtam. ~15 perccel előbb~ { Sándor szemszöge } -Szia Sándor! Mi újság haver?- szólt bele a telefonba a kollégiumi barátom. -Hello! Hát semmi különös. Veled mizujs? Jó h. hívtál, rég beszéltünk.- -Na igen. Figyelj csak Sanyi, behoztak hozzám az intenzív osztályra valami nőt aki teljesen úgy néz ki mint a csajod.- -Micsoda?!- -Igen komolyan mondom. Kísértetiesen hasonlít rá. Hogy is hívják?- -Mara.- -Fenébe. A nevét nem jegyeztem meg. Na gyorsan megnézem. Amúgy hogy álltok? Baba veszély?..- -Szakítottunk. Tegnap.- -Ó…bocsánat.- -Nem, semmi baj.- -Figyi nekem mennem kell... Ezek szerint akkor nem is lényeges hogy h. hívják..- -De érdekel. Majd írd meg sms-ben. Szia!- -Oké csáó!- Pár perc múlva kaptam egy sms-t. *Tessach Marianna* Jóságos. Isten. Mara az intenzív osztályon fekszik. Mi történt?! Rohantam a kórházba. Igaz h. szakítottunk, de az én szívemet még mindig ő foglalta el... Hamar bejutottam, tanácstalanul kerestem egy orvost aki tudna segíteni merre is van az az intenzív osztály. Bolyongásom közepette összefutottam egy kislánnyal és az anyukájával. A kislányon látszott h. nagyon ki van borulva. Szegény, vajon mi történt vele? -Ó hello Sanyi!- szólalt meg a hátam mögül valaki. Zoli volt az. -Szia! Bejöttem megnézni.. Hol van?- kérdeztem és közben Marára gondoltam. Hogy vagyok képes továbbra is töretlenül szeretni, amikor csúnyán becsapott? -Ezen az emeleten, a folyosó végén. 3-as ágy.- -Köszönöm.- válaszoltam és szélsebesen rohantam a folyosó vége felé. Látnom kellett. Amikor odaértem az anyuka állt az ajtóban, valószínűleg a kislányát szólongatva. Elnézést kértem és beálltam elé. A kislány ott állt egy ágy mellett…ami Maráé volt. Megelőztek. De ki ez a kislány?! Mara lánya?! Nem az nem lehet, erre a mellettem álló hölgyre jobban hasonlít. A hölgy mellettem továbbra is kitartóan kiabált. Lottie-nak hívják a kislányt. Hátrébb álltam és megláttam ahogy Zoli vágtat felém. -Láttam a kamerán! Valaki bejött!!! Úristen Sanyi, ez rohadt veszélyes!!- kiabált. -Lottie, Lottie kislányom gyere ide!- kiáltott az anyuka rémült tekintettel. És ekkor jöttem én. Én is berohantam. De nem Marához. A kislányhoz. Akár kije is Marának, látszik rajta h. nagyon megviseli ez az eset... Viszont ha nem jön ki azonnal ő is elkaphat valami fertőzést.. -Gyere kicsi lány. Hagyd itt Marát.- húztam fel a földről. -Te honnan ismered?- nézett rám könnyes szemekkel. -A barátja voltam. Tegnap szakítottunk.- mondtam. Erre láthatóan megroskadt. -Micsoda?- suttogta maga elé. -Majd kint megbeszéljük. Gyere Lottie.- -Nem hagyhatom itt!- -Lottie. Ne butáskodj.- mondtam és a szemem sarkából észrevettem ahogy Mara kezét szorongatja. -Úristen vedd el a kezed!! Ez nem játék Lottie!- -Nem engedhetem el.- zokogott Lottie. Uramatyám. Ez nehezebb lesz mint gondoltam. -Akkor nem önszántadból kell, majd én segítek.- mondtam és megrántottam Lottie-t. -Eressz el. Szükségem van rá.- zokogta. Hirtelen olyan történt amire senki nem gondolt. Mara kinyitotta a szemét.

VII. rész: Közel a szakadék széléhez

~Ugyanakkor~ { Lottie szemszöge } -Szia Lottie-kám! Magyarázd csak el nekem, mi történt?- kérdezte Anya ahogy beszálltam a kocsiba. -Szia! Mara néni elájult.- szálltam be Anya mellé. -És te mit kerestél mellette? Miért akartál bejönni vele a kórházba?- Fenébe. Telibe a közepébe. Gondoltam h. kapok most egy jó adag kérdésáradatot, de nem vagyok benne biztos h. sírás nélkül tudnák rá válaszolni... -Hát èn vettem észre h. elájult. Mert úgy éreztem tartozok neki ennyivel.- -Miért más nem volt a közelben? Mit kerestetek ti ketten elhagyatott helyeken?? Miért tartoznál neki ennyivel? A tesi tanárod, nem az anyukád, Lottie!- -Nem volt más a közelben, ketten beszélgettünk. Mert miattam ájult el. Anyuuu! Tudom!- -Lottie miért miattad ájult el? Leütötted? Kötve hiszem.- -Mert megbántottam.- -Jó vicc. Egy ilyen miatt eljátsza a hattyú halálát? Lottie gyanús nekem ez a nő... Mi van köztetek?- -Anyu mi van veled? Milyen összeesküvés elméleteket szőttél? Jóba vagyunk, ennyi.- -Lottie van ennek bármi köze ahhoz h. az igazgató behívott holnapra valami ügy kapcsán amiben te vagy elvileg az áldozat?- kérdezte Anya és megállt bennem az ütő. Micsoda?! Viola mégis kikotyogta? Most mit tegyek?! Jaj Istenem! Falazzak, ne falazzak?! -Látom ez elgondolkoztat.- jegyezte meg Anya és olyan volt mintha szíven szúrtak volna. -Lottie-kám azt ugye tudod h. én bármikor meghallgatlak és most is örülnék ha igazat mondanál nekem..- -Anyu nem tudom miről beszélt az igazgató.- mondtam és könnyes lett a szemem. -Lottie akkor miért sírsz?- -Mert szeretem, mert nagyon szeretem! És fáj nekem látni ahogy kikészíti magát!- fakadtam ki és zokogva borultam az ülésre. -Lottie-ka mit jelent neked ez a nőszemély? Te érzel valamit iránta?!- -Igen Anya érzek. Szeretetet. Hát miért nem lehet ezt megérteni?!- -Mert azok alapján amit az igazgató mondott, nem úgy tűnt mintha lenne okod rá h. szeresd.- -Anya nem csinált velem semmit.- -Majd akkor falazz neki ha bárki is megkér rá. Lottie várom a válaszod. Mi-fo-lyik-köz-te-tek?!- -A víz.- -Ne butáskodj. Tudod mit? Visszamegyünk és megkérdezzük tőle. Ha pedig ő is ilyen jól hazudik a szemembe mint te, akkor majd szépen örülhettek egymásnak. De nem sokáig mert holnap az igazgató megmondja az igazat.- -Soha nem tudhatod h. erre célzott-e az igazgató.- sziszegtem a fogaim között és előre féltem az ezt követő eseményektől. ~15 perccel később~ Visszakanyarodtunk a kórház parkolójába.. Úgy tűnik gyakori vendégek leszünk amíg Mara néni bent van. -Jó napot, egy beteget keresünk.- mondta anyu a recepciósnak. -Jó napot, gondoltam. Hogy hívják?- kérdezte mogorván a recepciós. -Mara, nemrég hozták be.- -Teljes neve?- -Tessach Marianna.- mondom. -Köszi. Nos...igen megvan. Bevitték az intenzív osztályra.- -Micsoda?- kérdezem és kihagy a szívverésem. -Olyan negyedórája. A gép azt írja kómában tartják.- -Mondja mi történt?- kérdezi anyu látva h. nekem alig van erőm talpon maradni. -Azt sajnos nem tudom megmondani.- -Hol van az intenzív osztály?- kérdezi anya. -Az első emeleten. De nem hiszem h. beengedik oda Önöket. A családtagjuk? Vagy a rokonuk? Netán a kislánya anyja?- kérdezget a recepciós. Egyik sem. Sokkal több annál. -Öö miért?- -Mert legalább családi kapcsolatban kell állniuk vele ha azt akarják h. legalább messziről láthassák.- -Lottie keresztanyja.- mondja anyu és meglepődök. Ez rendes volt tőle. -Na akkor talán lesz esélyük. Persze ne felejtsék el megosztani ezt az orvossal is. Na viszlát!- -Lottie gyere. Na most aztán szépen elárultam magam... Nemrég még hányingerem lett a gondolattól h. egyáltalán ismered, most meg ismeretlenek előtt mondom h. a keresztanyukád. De kicsim mondd csak jól vagy? Rettenetesen sápadt vagy.- -Nagyon köszi anyu. Jól vagyok csak kicsit megviselt a hír. Nem gondoltam h. ez lesz belőle.- mondom és a mondat végére sírva fakadok. -Na jól van semmi baj Lottie-kám! Hipp hopp rendben fog jönni figyeld meg!- -Anya te ezt nem érted. Neki a lelkében van baj.- -Na akkor meg majd meggyógyítod. De azért ne áldozd fel magad miatta!- -Késő.- suttogom és a falnak dőlök.

Visszatérés (egy kis előszó a történet folytatásához)

Sziasztok! 

Az utóbbi időben már szinte teljesen elfelejtettem ezt a blogomat, amikor megláttam a könyvjelzők között. Csak úgy szórakozásból rákattintottam az adatokra és elállt a szavam... 850 oldalmegjelenítés?! Te. Jó. Ég. Nagyon-nagyon szépen köszönöm!!!! Úgy döntöttem folytatni fogom, így két év után, ha már legalább 800 ember megnyitotta ezt az oldalt egyszer.. Talán nem reménytelen abban bíznom, hogy nemsokára ismét visszatér az a 800 ember.. :) Mivel egy előre megírt sztoriról van szó, amit csak copy-past-tel kell majd bemásolnom így úgy gondoltam minden hétfőn és pénteken hozok majd új részeket. (De lehet ma rendhagyóan felrakok még egy részt.) 

Kellemes olvasást! :) Ti vagytok a legjobbak!! 

VI. rész: Már nincs kiút

 Sziasztok! Remélem elnyeri tetszéseteket ez a rész is, és szívesen olvassátok a blogom. Bevallom nem egy minden napos sztori, de talán így izgalmasabb. Nagyon szívesen fogadom a visszajelzéseteket, ha esetleg van valami kérdésetek, ötletetek... Vagy úgy általában is írhattok, h. mit gondoltok a blogról! :) 

Köszönöm a 246 oldalmegjelenítést, nagyon örülök neki, habár sok visszajelzést nem kapok, de legalább látom h. olvassa valaki a firkálmányom! :)) 

                   ~1 órával ezelőtt~ 

            { Az igazgató szemszöge }

Kikanyarodott a mentőautó, Violával csendben néztük. 

-Viola mondd csak mi folyik itt?- törtem meg a csendet.

-Semmi különös. Miért mire gondolsz?- 

-Arra amit mondtál. Ki zúgott bele kibe??-

-Senki senkibe.- 

-Viola az előbb még nem ezt mondtad. Most már jogom van tudni. Megosztanád velem is Mara szerelmi életét? Mit mondtál miért hibás Lottie?- 

-Nem hibás Lottie.- 

-Viola. Ne bosszants fel.- 

-De Gabi! Nem mondhatom el! Mégis mit szólna Mara ha kiderülne h. elárultam?! Szegény így is labilis idegállapotban van, nem kéne még jobban meggyötörni.- 

-Viola szeretem és tisztelem Marát, de ha az iskolám hírneve forog kockán tudnom kell mi történik itt!!-

-Nem lenne jobb ha Marát faggatnád?- 

-Szerinted most képes lenne válaszolni?!- 

-Jó igaz, nem.-

-Viola kérlek! Tud-nom kell!- szótagoltam a szavakat, hátha így meggyőzőbb. 

-Gabi bocsi de mennem kell.- 

-Nem mész sehová. A főnököd vagyok. Most pedig szépen elmondasz mindent. Vagy nem akarsz már itt dolgozni?- fenyegettem meg Violát. Úgy tűnt nincs más választásom.

-Gabi de ez nem tartozik a munkába! Ez magánügy.- 

-De igenis beletartozik, mert ha egy tanár zaklat az ÉN iskolámban egy diákot azt nagyon is jogom van tudni! Iskolán kívül azt csináltok amit akartok, de ez az iskola falai között történik úgy látom..! Ki vele!- kiabáltam. 

-Gabi nincs semmi.- 

-Violaaaa! Kikészítesz!! Kirúgjalak téged is meg Marát is, vagy hajlandó vagy válaszolni?!- 

-Mara Lottie-t szereti.- adta meg magát Viola könnyes szemekkel.

-Mi a….?!- 

-Tudod kicsit félresiklott az élete.. Egy ideig az én oldalamon talált vigasztalást, majd megjelent Sándor aki addig küzdött érte ameddig Mara meg nem adta magát.. De Mara engem továbbra sem tudott elengedni. Aztán tavaly jött Lottie. Lottie a szerény, mosolygós kislány aki angyalként bánt Marával. Megölelte, szerette és ez Marának rengeteget jelentett. Minden nap érezte mennyire szereti Lottie. Hiába szerettük Sándorral, hiába adtuk volna érte az egész életünket, ez a kislány teljesen elvarázsolta Marát. Nap mint nap boldogabb lett Lottie-tól, akár attól is ha csak rámosolygott. Mondogatta nekem is, h. mennyire szereti ezt az angyalkát, de akkor én ezt még nem "fordítottam le". Gyanítom akkor még Mara se... Egyre kevésbé beszélt Sándorról, egy idő után már szabályosan undorodott a témától. Engem szeretett, ölelgetett, puszilgatott, de mikor észrevette h. Lottie mondjuk felé tart, megszűnt számára a világ. Csak Lottie-t látta, senki mást. Tegnap szakított Sándorral a buzdításomra.- mondta Viola és potyogtak a könnyei. 

-…és te miért sírsz?- néztem rá. Értelmesebbet nem tudtam volna mondani. Viola mondanivalója felért egy jó nagy pofonnal. 

-Mert folyamatosan végig kell néznem ahogy zuhan, egyre csak zuhan..lefelé.- 

-Te is magaddal rántottad amikor összejöttél vele, nincs igazam?- kérdeztem. 

-Csak szeretetet akartam neki adni. Szegény olyan elhagyatott. Bujkál mindenki és minden elől. Egyedül én jelentettem neki valamiféle érzelmi biztonságot. De most már nem jelentek neki sokat, megváltozott a tekintete is amikor rám néz. Most már egy éve Lottie neki a világ. De félek tőle h. egy ilyen kicsi gyerek nem nőtt fel a feladathoz h. egy felnőttet érzelmileg támogasson..- 

-Naná hogy nem!!!- üvöltöttem rá. Erre Viola még jobban elkezdett zokogni.- Jaj Viola bocsánat, nem úgy értettem!- védekeztem és átöleltem a sírástól rázkódó nőszemélyt..azonban nem tartott sokáig mert eszembe jutott h. nemrég Mara ölelhette csókolózás közben.. Jaj nekem.  

-Viola kérdezhetek valamit?- 

-Most már úgyis mindegy. Igen. Mondd.- 

-Mit csinált Lottie-val Mara?- kérdeztem, erre Viola még jobban rázendített. 

-Édes Istenem!!! Édes jó Istenem!!! Minden nap odasúgta nekem a tanáriban ha összejött Lottie-val. Mindig rákérdeztem h. micsoda, de választ màr nem kaptam. Hiába próbáltam kiszedni belőle mi történt, hiába próbáltam neki jelezni h. ezt nem szabadna..semmit sem ér.-

-Mit csinált Lottie-val?!- üvöltöttem magamból kikelve és lelki szemeim előtt már láttam ahogy Mara lerángatja Lottie-ról a ruhákat és… 

-Nem tudom Gabi, nem tudom!! Ezt még nekem se merte elárulni.- sírt Viola és én legszívesebben képen töröltem volna. Még van képe sírni?! Eljátszani h. sajnálja a dolgot?! Mikor nap mint nap értesült róla h egy kisgyerek lelki egészsége van veszélyeztetve?! Hogy terror alatt tartják?! És ő egész idő alatt azt sajnálta aki az egésznek a főkolomposa?! 

-Fölhívom Marát. Én ezt nem bírom tovább. Fegyelmi tárgyalást hivatok össze.- 

-Nee Gabi!!- csimpaszkodott rám Viola. 

-Nem te vagy Lottie, nem te élted át ezeket minden nap, érted?! Úgyhogy most ne esedezzél nekem mert ezek után benned nem tudok már megbízni.. El se hiszem h. képes voltál fedezni Marának.- mondtam és berohantam az iskolába. 

Tárcsáztam a telefonszámot.

-Halló?- 

-Halló jó napot kívánok! Kiss Gabriella vagyok az Orchidea iskolából! Lottie anyukáját keresem.- 

-Ó jó napot! Én vagyok az.- 

-Szeretnék Önnel beszélni egy elég borzalmas ügy kapcsán. Be tudna jönni hozzám esetleg holnap délelőtt?- 

-Jaj Istenkém mi történt? Lottie csinált valamit? Higgye el áldott jó gyerek nem szokott rosszalkodni!-

-Nem, szó sincs róla. Lottie inkább az áldozat ha mondhatok ilyet..- 

-Mit csináltak Lottie-val? Jaj mondta h. nem annyira szereti már a sulit, na de nem gondoltam h. ilyen komoly dolog áll a háttérben. Kérem avasson be, mi történt?- kérdezgetett Lottie anyukája ijedten. 

-Egyelőre nem mondok semmit, majd holnap délelőtt megbeszéljük. Melyik időpont lenne Önnek megfelelőbb..? 11-12-ig vagy 10-11-ig?-

-Biztos h. nem mondja el mi történt? Lehet h. ki tudnám magyarázni. Inkább a 10-11-es időpont.- 

-Rendben akkor várom majd holnap, keressen meg. Viszlát!- 

-Meglesz, viszlát!- 

Akármennyire megszakadt a szívem, nem mondhattam el neki mi történt. Egészen biztosan Lottie látta volna a kárát.. Szegény kislány annyi borzalmat átélt már (gondolom), nem hiányzik h. duplaszor szenvedjen emiatt a mocskos ügy miatt. Majd holnap az anyukája nekem kifakadhat és talán kevésbé lesz mérges Lottie-ra.. 

V. rész: Vallomás

              ~30 perccel később~

               { Mara szemszöge } 

Mi ez a pittyegés? Miért érzem úgy mintha oda lennék kötve valami ágyhoz? Miért érzem úgy mintha valaki fogná a kezem? Kinyitom a szememet. Jól éreztem. Mindenhol csövek lógnak ki belőlem. Mi történt? Arra emlékszem h. utoljára Lottie arcát látom magam előtt, de aztán mi történt? Valaki tényleg szorongatja a kezemet. Valaki akinek jéghideg a keze.. Te jó Ég! Ez Lottie!!! A szívem hevesebben kezd verni, a masina gyorsabban pittyog. Ezek szerint a szívem ütemét mutatja? 

-Mara néni!!! Mara néni hallasz engem?- szólal meg Lottie ahogy észrevette h. nyitogatom a szemem. 

-Hallak Lottie-kám. De mi ez az egész?- nézek rá és kétségbeesek sápadt tekintete láttán. 

-Lottie jól vagy?- 

-Persze Mara néni! Szóval emlékszel arra h. elájultál? Na akkor az igazgató kihívta a mentőket és behoztak téged körülbelül egy fél órája.-

-Aha, értem.- eszembe jutnak az emlékek. Lottie-val csúnyán összevesztünk. Eléggé megbántott. De most mégis itt ül és sápadt arcocskája félelmet tükröz, jéghideg kezének szorítása olyan mintha soha nem akarna elengedni. 

-Mara néni sajnálom amit mondtam!- 

-Semmi gond Lottie-kám, igazad volt.- 

-Ne, Mara néni ne mondd ezt. Nem volt igazam. Egyáltalán nem volt.- 

-Felébredt asszonyom?- jön be a szobába egy feltehetőleg orvos. 

-Igen.- 

-Örülök neki. Látja a kislánya mindenképp ragaszkodott hozzá h. Önnel lehessen.- mondja és Lottie-ra nézek. Elpirul, szorít egyet a kezemen, és leesik a stantusz. Ezek szerint azt hazudta h. az anyukája vagyok csakhogy velem jöhessen. Istenem, ugye csak álmodom?

-Igen, nagyon szeretem a kislányom, igazán rendes tőle.- mondom. Lottie megkönnyebbül.

-Kérem most egy pár percre mégis hagyja el a szobát, meg kell vizsgálnom az anyukáját.- 

-Várj Lottie-kám! Csak egy percre gyere közelebb. Szeretlek Kincsem!- mondom és megpuszilom Lottie arcát. 

-Én is Mami.- mondja és megdobban a szívem. Csak az a fránya pittyogás ne buktatna le folyamatosan..!

Az orvos mosolyog. Lottie kimegy. 

-Hát igen a gyerekénél nincs nagyobb áldás egy ember életében..- szólal meg mosolyogva és hirtelen eszembe jut minden. Te jóságos Isten! A valódi gyerekeimmel vajon mi van?! Már biztos kétségbe vannak esve! 

-Doktor úr nekem hamarosan mennem kéne.- mondom.

-Persze asszonyom amint tudjuk elengedjük.- 

-De ugye este már otthon lehetek?- 

-Hát az attól függ. Most pedig kérem ne mozogjon megmérjük a vérnyomását.- 

-Nos nekem úgy tűnik nem kell estére maradnia, minden rendben van.- mondta az orvos miután megvizsgált.- Konzultálok a többiekkel és amint megegyeztünk szólok Önnek. Kis türelmetüket kérem.- mondta és kiment. 

-Bemehetsz kislány, megvizsgáltam az anyukád minden rendben van vele.- hallottam kintről. 

*Lottie-kám ugye bejössz?*

-Ó az szuper, köszönjük.- mondta Lottie és bejött. *Hála az Égnek!* 

-Lottie drágám nagyon köszönöm h. elkísértél.- szólaltam meg.

-Nagyon szívesen.- válaszolt. 

Pár percig néma csönd telepedett a szobára, Lottie velem szembe ült egy széken. *Jaj Mara most mi lesz veled? A pasidat elküldted, a szeretődet nem szereted, a gyerekeidet elvették tőled, az egyetlen biztos pont az életedben itt ül előtted mit sem sejtve arról h. mennyire-mennyire szereted. És azok ellenére is kiállt melletted, h. folyamatosan bántottad. Jaj Mara mit csináltál?!*

-Ja amúgy hogy érzed magad?- törte meg a csendet Lottie. 

-Őszintén? A lehető legrosszabbul.- válaszoltam. 

-Jaj. Mid fáj?- kérdezte Lottie, de szerintem érezte h. nem ilyesmiről van szó. 

-A szívem. Az pont elég, nem?- kérdeztem könnyező szemekkel és úgy éreztem a világ dőlt össze körülöttem. 

-Mara néni mi történt?- kérdezte Lottie. 

-Elvették a gyerekeimet. A pasimat elküldtem. A szeretőmet nem is szeretem. És az egyetlen embert aki a legtöbbet jelenti számomra nap mint nap bántottam. Romokban hever az életem. És nem azért mert elkapott valami tinédzser depresszió. Hanem mert nekem végem.- mondtam és patakokban folyt a könnyem. Lottie láthatóan meglepődött. Csodálkozva meredt rám. Oh csak tudnám min gondolkozott!

-Hát ezt nagyon sajnálom. Mara néni tudok segíteni valamiben?- 

-Lottie te vagy az a személy! Hát nem érted?! Téged bántottam minden nap! Te jelented nekem a legtöbbet! Érted?!- fakadtam ki. Egy éve bennem volt, most már eljött az ideje h. az illetékes is tudjon róla. 

Lottie döbbenten mered rám. Nem tudom a sokkoló hír vagy inkább a hirtelen kifakadásom döbbentette le jobban.

-Bocsánat. Ezt nem kellett volna.- mondtam. 

Megszólal egy dallam. Valakinek csörög a telefonja. Imádkozom h. ne Lottie-é legyen, de nem jött össze. 

-Felvehetem?- kérdezi Lottie.

-Persze.- válaszolom.

-Szia Anya!- mondja a telefonba. Jaj ne. Lottie-nak is van igazi anyukája. Hogy fogom az anyukájának ezt kimagyarázni ha számonkéri tőlem?! 

Lottie int h. egy perc és visszajön. Egyedül maradok a gondolataimmal. 

*Bátor vagy Mara, nagyon bátor. Csak jönne már vissza Lottie. Francba. Ez a buta hívás a legjobbkor érkezett. Most aztán izgulhatok h. Lottie mit is szól ehhez a vallomásomhoz.* 

Pár perc múlva Lottie végre visszajön. 

-Mennem kell, Anya hamarosan megérkezik a kórház elé.- mondta az ajtóból.

-Várj! Lottie kikísérlek.- válaszoltam.

-Biztos h. ez jó ötlet lenne? Szerintem nem kéne nagyon piszkálni ezeket a csöveket.- aggodalmaskodott Lottie.

-Nem probléma.- mondtam és megnyomtam az ápolónő hívó-csengőt.- Mindjárt leszedetem.-

-Mara néni inkább feküdj vissza, az lesz most a legjobb.- válaszolja Lottie.

-Miben segíthetek?- toppan be az ápolónő. 

-Leszedné ezeket a csöveket rólam?- kérdezem.

-Előbb meg kell kérdezni a doktor úrt h. megengedi-e. Máris megkérdezem.- válaszol a nővérke. Francba, francba! Ez nem is lesz olyan egyszerű művelet.

-Mara néni mennem kéne. Anya ideges lesz. Már így is kihúztam a gyufát.- 

-Lottie ne menj! Mindjárt én is mehetek. Várj meg kérlek.- mondom könyörögve. Hol van már ez a hülye ápolónő?! 

-Haló? Szia Anya! Rendben megyek. Szia.- beszél a telefonjába Lottie. 

-Mennem kell. Öö szia Mara néni!- mondta Lottie majd tétovázott egy darabig h. hogyan is köszönjön el tőlem, de végül egy sima integetés lett belőle. Majd kisétált. 

-Szia.- suttogtam a párnámba majd rám tört egy újabb idegroham. Miért nem tudott még addig maradni amíg megbeszéljük ezt a dolgot?! Kerülni akarja a témát?! Most hogy meg tudta, utálni fog?! 

-A doktor úr szerint nyugodtan levehetem.- jött be a nővérke. 

-Arghhhhhh menjen most már a ....-ba!! Csak annyit kérnék h. hagyjon engem békén, rendben?!?- üvöltök a nővérre.

-De most már meg tudom szabadítani ezektől a csövektől.- erőszakoskodik tovább és elkezdi kibogozni a karom lévő csöveket. Pechére.. 

-Váá hagyjon békén! Ne érjen hozzám! Érti?!?!- kiabálok magamból kikelve.- Mindent elrontott!!!! Mindent!!!!- kiáltottam és kitépem a kezem a nővér karjaiból. A cső kiszakad a kezemből, valami piros folyadék ömlik a takarómra. Egyre csak ömlik, ömlik a nővér pedig dermedten nézi a karomból fröcskölő véráradatot. 

-Maga normális?!- kérdezi és rohan egy orvosért. 

-Nem. Ön- és közveszélyes vagyok.- suttogom magam elé és újra elsötétül a világ. Hallgatom még egy darabig a vérem kopogását a padlón, majd valaki a karomba injekciót nyom és a mai napon másodszorra elvesztem eszméletem. 

   

IV. rész: Viola kikotyogja titkait

-Mara néni én nem akartalak bántani! Hívjak segítséget? Jaj Istenem mit csináljak??-  néztem a lehunyt szemeket. Végül döntöttem. Berohantam a tanáriba. 

-Mara néni rosszul van, elájult!!!!- kiabáltam. 

-Jesszus! Mi történt?!- kérdezgették páran, majd az igazgatóval kirohantam Mara nénihez.

-Mara! Marianna!! Hallasz engem?! Ébredj fel!!- rázogatta az igazgató. 

-Reménytelen.- csóválta a fejét majd felém fordult.- Mi történt Csillagom?- kérdezte és letörölt néhány legördülő könnycseppet az arcomról. 

-Összevesztünk, elrohant majd összeesett.- szipogtam. 

-Semmi baj Drágám! Nem te tehetsz róla!- 

-De megbántottam! Mi van ha már sohasem ébred fel?- 

-Ne butáskodj! Biztosan felébred! Na azt hiszem hívom a mentőket.- mondta Gabi néni és bepötyögte a 104-et. 

-Mi történt?! Miért ájult el Lottie?! Mit csináltál?!- kiabált rám Viola néni amikor kiért. 

-Nem csináltam semmi rosszat!- szipogtam. 

-Akkor miért fekszik a földön?!- idegeskedett Viola néni.

-Viola ne hibáztasd Lottie-t, nem az ő hibája.- védett meg az igazgató miután kihívta a mentőket. 

-De az ő hibája! Mert ha felfogná végre h. Mara a végletekig belezúgott akkor most nem lenne semmi baj! A vak is látja! Lottie érted?!- kiabált magából kikelve Viola néni. 

Teljesen ledermedtem. 

-Micsoda?!- kérdezte az igazgató.-Mit mondtál?! Ki zúgott bele kibe?!- 

-Mindegy. Nem lényeg. Hülyeséget mondtam.- mentegetőzött Viola néni miután felmérte mekkora súlya van annak amit mondott. 

Tényleg belém szeretett volna Mara néni?! És nemcsak kihasznált hanem igazából így érez?! Akkor azért mondott ilyeneket?! Viola néni honnan tudja?! Úristen.

-Mara kibe zúgott bele?! Viola most már ne fogd vissza magad. Mondjad.- faggatózott az igazgató. 

-Senkibe, hagyjuk Gabi.- mondta Viola néni vörös arccal. 

-Te honnan tudsz ilyeneket?! Lottie-ba zúgott bele Mara?! Neked teljesen elment az eszed?!- kiáltott rá Viola nénire Gabi néni.

-Nem ment el az eszem ha tudni akarod!!! Mara szakított a pasijával. Lottie-t szereti. Tudom, velem csalta meg a pasiját. De a vak is látja h. neki csak Lottie kell. Nem én, nem Sándor. Lottie.- 

-Mi folyik itt?!?!- üvöltözött az igazgató.- Nem a mentőket kéne hívni, hanem a rendőrséget!!! Mit műveltek ti ketten Viola?!- 

-Mármint én és Lottie? Semmit. Biztosíthatlak h. semmi közöm nincs Lottie-hoz.-

-Neeeem!- az igazgató szinte visított.- Te és Mara!!!!- 

Nem jutottam szavakhoz. Viola néni és Mara néni járnak?! Mara néni miattam szakított a pasijával?! Viola nénivel csalta meg a pasiját?! Uramisten. Ez meg mi a csuda?! A bermuda háromszög?! 

-Nem csinálunk semmit.- mondta Viola néni de a pipacsvörös kifejezéséből ítélve aligha mondott igazat. De ezt már nem tudtuk tovább forszírozni. Nínó, nínó! Villogott a mentőautó bekanyarodott az udvarra. 

-Jó napot! Na nézzük csak. Mi történt? Megnézték a szívverését?- szállt ki a mentős. 

-Elájult, nem tudjuk felébreszteni. Hát az az igazság h. elfelejtettük.. Itt olyan titkokra derült fény közben, amilyennel húszéves pályafutásom alatt még egyszer sem találkoztam.- nézett az igazgató bosszúsan Viola nénire. 

-Bizony-bizony.- helyeselt Viola néni.

*Kicsim, mikor jössz haza? El kéne mennem pár helyre.* -jött az üzenet anyutól. Ajajj. Az időről már el is feledkeztem.

*Van egy kis…gubanc. Mara néni rosszul lett, elájult, itt segédkezek most. Menj nyugodtan hoztam magammal kulcsot.* -válaszoltam.

*Jaj mi történt? Na majd otthon elmeséled, akkor elugrok vásárolni. Vigyázz magadra, puszi.*- jött a válasz. 

-Hát lassan ver a szíve. De nem tűnik komolynak a dolog.- mondta a mentős. 

-Mondja mikor fog felébredni?- kérdeztem remegő hangon. 

-Ha minden igaz nemsokára. De be kell vinnünk a kórházba megfigyelés céljából. Az anyukád?- nézett rám a mentős. 

-Nem. A szerelme. Igen tudom elég furcsán hangzik.- kotyogott Viola. 

-Micsoda??- nézett ránk tágra nyílt szemekkel a mentős. 

-Jaaj semmi. Igen, a lánya. A nagymama meg szeret viccelődni amint hallja.- mosolygott Gabi néni a mentősre. 

-Én a lánya…?!- kérdeztem halkan.

-Micsoda család!- jegyezte meg a mentős. 

-Tudjuk.- kontrázott Viola. 

A mentősök kivették a hordágyat és ráhelyezték a továbbra is mozdulatlan Mara nénit. Összeszorult a szívem. Ezt akarta nekem elmondani h. belém szeretett? 

-Jön velünk valaki? Kislány?- 

-Ami azt illeti..- kezdte az igazgató. 

-..megyek.- vágtam a szavába. Előtte sokszor cserbenhagytam Mara nénit, most igazán nem hagyhattam magára. 

-..igen szóval Lottie megy. Ha nem gond.- mondta az igazgató elkerekedett szemekkel. 

-Igen megyek, csak még előtte beszélnem kell az any…apukámmal.- mondtam.

-Jó de siess. Na viszontlátásra!- mondta a mentős és beszálltak. 

-Köszönjük, viszlát!- integetett Gabi néni. 

-Lottie, biztos?- súgta nekem. 

-Biztos.- válaszoltam. Tárcsáztam anyut, megbeszéltem vele (naná, h. nem akart belemenni) és beültem a mentőautóba. Na lássuk mi lesz még itt.

III. rész: Nem akartam

            

             ~10 perccel később~ 

              { Lottie szemszöge }

-Jössz Lottie?- kérdezi barátnőm kabátban. 

-Nem bocsi, nem tudok menni. Meg kell keresnem Mara nénit.- válaszoltam és közben majd' megszakadt a szívem. Már hónapok óta nem tudom előre a programom és nem tudok soha órák után elmenni. Ez az idegbeteg nőszemély elrontja az egész napomat. Nemrég még fordítva volt.. 

Neki köszönhetően egyre érzéstelenebb vagyok, pedig nemrég még ő nyitotta ki a szívem.. És most csúnyán rávágta az ajtót.. Na mindegy felesleges ezen gondolkoznom. Gyorsan megkeresem, túl leszek a napi borzalmon és mehetek haza. 

-Csókolom! Mara néni bent van a tanáriba?- kérdeztem egy kijövő tanártól. 

-Nem nincs, úgy láttam a tornaterem felé ment.- válaszolt a számomra ismeretlen, feltehetőleg tanár egyed. 

-Köszönöm!- válaszoltam. Ez rossz hír. Ezek szerint most oda kell mennem.. Pedig már egy halvány fénysugár derengett miszerint ma nem akar tőlem semmit. De persze számításaimat mindig keresztülhúzza valami. Lassan menetelek a tornaterem felé. Hányszor rohantam itt kézilabdára amikor késésben voltam..! Nem gondoltam volna, h. egyszer még gyászmenethez hasonlóan fogok bandukolni a tornaterem felé. 

-Szia Drágám!- Mara néni már messziről kiszúrt, de mintha ma szomorúbb lenne a tekintete..vagy csak az én fantáziám szórakozik.

-Üdv.- válaszoltam tömören. 

-Nem kell félned.- 

-Áá miért is kéne? Elvégre csak zaklatni fogsz, nem igaz?- gúnyolódtam. 

-Nem foglak zaklatni Lottie. Ne beszélj így velem.- 

-Elvégre amit nap mint nap csinálsz az nem az, igazam van?! Azt én könyörgöm ki állandóan, ugye?! Te meg csak szívességet teszel avval, h. teljesíted, mi?!- kiabáltam és teljesen kifordultam magamból. 

-Hoppá, nem zavarok elnézést. Már itt se vagyok.- lépett ki a tornateremből a másik tesi tanár. Szégyenkezve néztem rá. Ezt nem kellett volna. 

-Szia Éva!- köszönt neki Mara néni. Majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan eltűnt a látókörünkből. 

-Bocsánat.- sütöttem le a szemem.  

-Semmi baj. Folytasd csak.- válaszolta Mara néni. 

-Nem, nem folytatom. Csak ennyi. Baromira zavar amit velem művelsz. De ha van annyi eszed és jó látásod már te is észrevetted. Ahh de mit is várok egy magad fajtától, aki csak kihasználja az embereket?!- csattantam fel újra. 

-Nem használlak ki Lottie.- válaszolta Mara néni.

-De kihasználsz! Visszaéltél a bizalmammal! A szeretetemmel!..Hoppá! Szeretetet mondtam nem szerelmet, figyelted?! Totál félreértettél! És gyáva vagy mert erőd már nincs rá h. belásd félreismertél!- kiabáltam. 

-Lottie nyugodj le. Ez bonyolult.- mondta Mara néni és a kezét a karomra helyezte. 

-Nyugodjak le?! Mi ebben a bonyolult?? Egy ördög vagy aki nem érdemli meg az élet -elvileg- legnagyobb ajándékát, azt h. szeressék.- mondtam de ahogy kimondtam már meg is bántam. 

        

                 { Mara szemszöge }

-Nyugodjak le?! Mi ebben a bonyolult?? Egy ördög vagy aki mem érdemli meg az élet -elvileg- legnagyobb ajándékát, azt h. szeressék.- vágta a fejemhez Lottie. Ez nagyon fájt. Eleredt a könnyem, kisebb záporként hullott a felsőmre. 

-Mara néni..- szeppent meg Lottie. 

-Igazad van.- vágtam közbe zokogva. 

-Mostantól úgy fogok veled viselkedni mintha nem ismertelek volna soha, jó?- kérdeztem. 

-Mara néni…én nem…- 

-Nem Lottie, tényleg. Békén hagylak.- mondtam és rohantam az iskola hátsó bejárata felé. 

-Mara néniii!- kiáltott utánam Lottie. De én már nem láttam senkit és semmit, ájultan zuhantam a földre.

Futottam, futottam az emberek, az érzéseim elől. Futottam Viola elől, Sándor elől, Lottie elől, a gyerekeim elől.. Mert mindenkinek csak csalódást okozok. Ahogy Lottie mondta nem érdemlem meg h. szeressenek. Nem érdemlek semmit. Összetörtem mindenki szívét. Összetörtem Sándorét amiért elhagytam, és hazudoztam neki hónapokon át. 

Összetörtem a gyerekeimét amiért az apjuknak ítélték őket, és nem tudok róluk többé rendesen gondoskodni. 

Összetörtem Lottie szívét amiért kihasználom, és zaklatom. 

És végül összetörtem Viola szívét, aki ugyan még nem tud róla de én már régóta Lottie-t szeretem. 

 Valójában ájultan feküdtem az aszfalton és mielőtt lehunytam volna a szemem Lottie-ra gondoltam. 

Mert én már régóta őt szeretem... 

                   ~Ugyanakkor ~ 

               { Lottie szemszöge }

-Mara néni! Mara néni kérlek kelj föl!- keltegettem a tesi tanáromat. Nem szabadott volna neki ilyet mondanom. Láthatóan meg volt gyötörve valami miatt. Akármennyire utáltam azok miatt amit korábban tett, most mégsem tudtam rá haragudni. Néztem az élettelen testet a hideg aszfalton és sírtam. 

-Mara néni! Kérlek!- mondogattam és a könnyeim arcára csöppentek.