~10 perccel később~
{ Lottie szemszöge }
-Jössz Lottie?- kérdezi barátnőm kabátban.
-Nem bocsi, nem tudok menni. Meg kell keresnem Mara nénit.- válaszoltam és közben majd' megszakadt a szívem. Már hónapok óta nem tudom előre a programom és nem tudok soha órák után elmenni. Ez az idegbeteg nőszemély elrontja az egész napomat. Nemrég még fordítva volt..
Neki köszönhetően egyre érzéstelenebb vagyok, pedig nemrég még ő nyitotta ki a szívem.. És most csúnyán rávágta az ajtót.. Na mindegy felesleges ezen gondolkoznom. Gyorsan megkeresem, túl leszek a napi borzalmon és mehetek haza.
-Csókolom! Mara néni bent van a tanáriba?- kérdeztem egy kijövő tanártól.
-Nem nincs, úgy láttam a tornaterem felé ment.- válaszolt a számomra ismeretlen, feltehetőleg tanár egyed.
-Köszönöm!- válaszoltam. Ez rossz hír. Ezek szerint most oda kell mennem.. Pedig már egy halvány fénysugár derengett miszerint ma nem akar tőlem semmit. De persze számításaimat mindig keresztülhúzza valami. Lassan menetelek a tornaterem felé. Hányszor rohantam itt kézilabdára amikor késésben voltam..! Nem gondoltam volna, h. egyszer még gyászmenethez hasonlóan fogok bandukolni a tornaterem felé.
-Szia Drágám!- Mara néni már messziről kiszúrt, de mintha ma szomorúbb lenne a tekintete..vagy csak az én fantáziám szórakozik.
-Üdv.- válaszoltam tömören.
-Nem kell félned.-
-Áá miért is kéne? Elvégre csak zaklatni fogsz, nem igaz?- gúnyolódtam.
-Nem foglak zaklatni Lottie. Ne beszélj így velem.-
-Elvégre amit nap mint nap csinálsz az nem az, igazam van?! Azt én könyörgöm ki állandóan, ugye?! Te meg csak szívességet teszel avval, h. teljesíted, mi?!- kiabáltam és teljesen kifordultam magamból.
-Hoppá, nem zavarok elnézést. Már itt se vagyok.- lépett ki a tornateremből a másik tesi tanár. Szégyenkezve néztem rá. Ezt nem kellett volna.
-Szia Éva!- köszönt neki Mara néni. Majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan eltűnt a látókörünkből.
-Bocsánat.- sütöttem le a szemem.
-Semmi baj. Folytasd csak.- válaszolta Mara néni.
-Nem, nem folytatom. Csak ennyi. Baromira zavar amit velem művelsz. De ha van annyi eszed és jó látásod már te is észrevetted. Ahh de mit is várok egy magad fajtától, aki csak kihasználja az embereket?!- csattantam fel újra.
-Nem használlak ki Lottie.- válaszolta Mara néni.
-De kihasználsz! Visszaéltél a bizalmammal! A szeretetemmel!..Hoppá! Szeretetet mondtam nem szerelmet, figyelted?! Totál félreértettél! És gyáva vagy mert erőd már nincs rá h. belásd félreismertél!- kiabáltam.
-Lottie nyugodj le. Ez bonyolult.- mondta Mara néni és a kezét a karomra helyezte.
-Nyugodjak le?! Mi ebben a bonyolult?? Egy ördög vagy aki nem érdemli meg az élet -elvileg- legnagyobb ajándékát, azt h. szeressék.- mondtam de ahogy kimondtam már meg is bántam.
{ Mara szemszöge }
-Nyugodjak le?! Mi ebben a bonyolult?? Egy ördög vagy aki mem érdemli meg az élet -elvileg- legnagyobb ajándékát, azt h. szeressék.- vágta a fejemhez Lottie. Ez nagyon fájt. Eleredt a könnyem, kisebb záporként hullott a felsőmre.
-Mara néni..- szeppent meg Lottie.
-Igazad van.- vágtam közbe zokogva.
-Mostantól úgy fogok veled viselkedni mintha nem ismertelek volna soha, jó?- kérdeztem.
-Mara néni…én nem…-
-Nem Lottie, tényleg. Békén hagylak.- mondtam és rohantam az iskola hátsó bejárata felé.
-Mara néniii!- kiáltott utánam Lottie. De én már nem láttam senkit és semmit, ájultan zuhantam a földre.
Futottam, futottam az emberek, az érzéseim elől. Futottam Viola elől, Sándor elől, Lottie elől, a gyerekeim elől.. Mert mindenkinek csak csalódást okozok. Ahogy Lottie mondta nem érdemlem meg h. szeressenek. Nem érdemlek semmit. Összetörtem mindenki szívét. Összetörtem Sándorét amiért elhagytam, és hazudoztam neki hónapokon át.
Összetörtem a gyerekeimét amiért az apjuknak ítélték őket, és nem tudok róluk többé rendesen gondoskodni.
Összetörtem Lottie szívét amiért kihasználom, és zaklatom.
És végül összetörtem Viola szívét, aki ugyan még nem tud róla de én már régóta Lottie-t szeretem.
Valójában ájultan feküdtem az aszfalton és mielőtt lehunytam volna a szemem Lottie-ra gondoltam.
Mert én már régóta őt szeretem...
~Ugyanakkor ~
{ Lottie szemszöge }
-Mara néni! Mara néni kérlek kelj föl!- keltegettem a tesi tanáromat. Nem szabadott volna neki ilyet mondanom. Láthatóan meg volt gyötörve valami miatt. Akármennyire utáltam azok miatt amit korábban tett, most mégsem tudtam rá haragudni. Néztem az élettelen testet a hideg aszfalton és sírtam.
-Mara néni! Kérlek!- mondogattam és a könnyeim arcára csöppentek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése