-Légyszi, légyszi!- könyörgött Lottie amikor igyekezte utolérni a többieket tesi óra után.
*Fenébe is! Emlékszem az első napomon úgy beszéltek erről a folyosóról mintha valami irtó hosszú alagút lenne. Soha nem értettem miért, de most már látom, h. igazuk volt. Egy alagút amelynek sohasincs vége.*-gondolta és akármilyen vágyakozva nézte osztálytársait, nem sikerült közéjük olvadnia.. Pedig 3 hónappal ezelőtt még ő is pont ilyen élményekkel telve rohant haza a csütörtöki tesi óra után.
-Lottie! Lottie-kám! Megkértem, h. maradj!- szólt egy hang Lottie mögül.
-Légyszi, légyszi!- mormolta Lottie és angyalszárnyakat képzelt a hátára amely segítségével talán elrepülhetne erről a földi pokolról.
-Lottie!- kiáltotta Mara néni és elkapta Lottie kezét.
*Nem Lottie, erős vagy nem fordulsz meg.*
-Édesem.- mondta Mara és hátulról átölelte a sietős léptekkel igyekvő Lottie-t.
*Nem fordulsz meg, nem fordulsz meg. Nincs már messze az alagút vége.*
-Itt vagy?- kérdezte Mara és erőteljesebben megszorította Lottie kezét.
-Engedj el.-
-Tudod a válaszom.-
-Nem érdekel, engedj el.-
-Lottie ne okozz nekem fájdalmat kérlek.-
-Te se nekem. Eressz el. Sikítsak?-
-Lottie ne légy ilyen. Ölelj meg mert tudom h. szeretsz. Most is csak az ördög beszél belőled.-
-Felesleges illúziókba kergetned magad. Utoljára mondom engedd el a kezem.-
-Szörnyű vagy te lány.-
-Az te vagy.- mondta Lottie és elkezdett rohanni. Azonban Mara gyorsabb volt. Lerántotta Lottie-t a földre és fölé tornyosult.
-Felesleges menekülnöd Lottie. Ezt már elszúrtad.- mondta Mara.
Lottie-nak könnyezett a szeme.
-Nem tudtam h. ilyen kegyetlen vagy valójában.- válaszolt Lottie.
-A szerelem nem kegyetlen.- mondta Mara néni.
-De. A legkegyetlenebb.- súgta halkan Lottie.
-Miért bàntasz?- kérdezte Mara.
-És te?- kérdezett vissza Lottie.
-Én kérdezek!- kiáltotta Mara és ráült Lottie-ra.
-Nem bántalak.-
-De bántasz. Soha senki nem bántott még ennyire.-
-Akkor kvittek vagyunk. Rajtad kívül engem se.-
-Nincs igazad. Én szeretlek.-
-Tényleg nincs igazam, ugyanis én nem szeretlek.- mondta Lottie. Keserű érzés marta a szívét. Ez volt az a mondat amit 3 hónappal ezelőtt nem is gondolt volna h. pont ennek a személynek fogja a szemére hányni.
-De pedig mondtad, nem emlékszel?!-
-Múlt idő Mara néni, múlt idő.- válaszolt Lottie. Olyan könnyedén beszélt mintha előre meg lett volna írva a szövege. Pedig húsbavágóan valós helyzet volt.
-Mégis mi változott azóta?!-
-Vagy inkább ki.. Te.-
-Én akkor is én voltam!-
-Tudod jól miről beszélek.- mondta Lottie és a mai nap először mèlyen Mara szemébe nézett. De már nem látta azt a ragyogást.
-Nem tudom.- mondta Mara néni és mára nem volt többre kíváncsi. Lottie felé hajolt és elkezdte csókolni.
-Ha jókislány leszel előbb elengedlek.- súgta Lottie fülébe.
-Mond ezt annak aki elhiszi.-
-Hát jó, ha nem hát nem.- válaszolt Mara majd felrántotta Lottie-t a földről. Behúzta az öltözőbe majd folytatódott Lottie rémálma.
*Pedig úgy szerettelek!* - gondolta Lottie, majd a hozzátapadó száj felébresztette. Elszállt az illúzió. Mara néni csak te maradtál.
~30 perccel később~
-Szia Kicsim! Milyen volt a suli?- nyílik az ajtó, anyu néz velem farkasszemet.
-Sziasztok! Nagyon jó volt!- válaszoltam nem túl hitelesen. 3 hónapja élek hazugságban, nem lettem volna képes elmondani az igazat ma sem.
-Jössz ebédelni? A többiek már megették a levest.-
-Nem, nem köszi. Azt hiszem előbb átöltözök. Később lejövök.- mondtam és ahogy felrohantam a lépcsőn már potyogtak a könnyeim. Szokásos napirend. Szerencsére mostanára már egyre kevesebbet sírok emiatt. Azt hiszem kezdek erősödni..
Vetkőzésnél észrevettem h. csupa rúzsfolt éktelenedik a nyakamon, a lábam pedig tele van kék-zöld foltokkal. Tanulság: legközelebb jobban kell figyelnem h. hosszú nyakú pulcsit vegyek fel..
~ugyanabban az időben pár
utcával arrébb~
{ Mara szemszöge }
Mosolyogva megyek be a tanáriba.
-Szia Mara! Mi a helyzet?- kérdezi kolléganőm és egyben barátnőm, Viola.
-Izé...szóval megint..- súgtam a fülébe.
-Mara ne szórakozz már velem! Te hány emberrel kavarsz egyszerre? Nem félsz, h. valamelyiket megégeted?-
-Cssss gyere be itt beszéljük meg.- mondtam és behúztam Violát a tanàri mellett lévő tanterembe.
-Oké. Szóval tudod ez nekem is elég sértő.. Tekintve h. én vagyok az egyik érintett személy..- válaszolt Viola.
-Ne szórakozz már! Tudod h. téged imádlak!- mondtam és megcsókoltam a kollégámat.
-Na ez hízelgő. De Mara! Egyszerre hárommal nem megy, ezt neked is be kell látnod. Döntsd el melyiket engeded el. Ebbe bele fogsz pusztulni ha tovább folytatod. Sándorral hogy áll a dolog?-
-Hát...elég rosszul. Egyszerűen képtelen vagyok már színészkedni. Sokat jelent nekem, de ha közel hajol h. megcsókoljon legszívesebben ellökném.- mondtam szomorúan.
-Olyan rossz ez, pedig ő jó ember! De mégis.. Mièrt van ez Viola?- siránkoztam.
-Semmi baj Mara, van ilyen. Egyszerűen rájöttél h. te más vagy és nem illetek össze. Eddig próbáltál küszködni a sorsod ellen, de látod mégsem érdemes. Ne játssz Sándorral, mert ő tiszta szívből szeret. Nem érdemli meg h. becsapd. Mara szerintem szakíts vele. Ez így nem fog menni.-
-De mégis... A gyerekeknek látniuk kell, h. az anyjuk fel tudott állni egy súlyos múlt után is! És itt az iskolában? Mindenki azt fogja hinni h. már soha nem lesz párom!-
-Pedig ha tudnák h. kettő is van..!- kuncogott Viola.
-Nem, csak te lennél akkor.-
-Dehát nem jött össze Lottie-val?-
-Viola most viccelsz? Dehogy jött össze! Tudod jól h. képtelenség.-
-Jó de akkor miért zaklatod minden nap?-
-Viola!! Nem zaklatom!!!-
-Akkor mit csinálsz?-
-Oké mindegy. Gondolj amit akarsz.-
-Nem az, elvégre tudnom kéne kivel csalsz meg.-
-Jaj ugyan már! Nem csallak senkivel, szeretlek.-
-Én is szeretlek. Na hívd gyorsan Sándort és rakd ki a szűrét.-
-De...-
-Semmi de!- mondta Viola és a kezembe nyomta a telefonomat. *Oké Mara most vagy soha!*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése