VIII. rész: Nem várt fordulat

-Jó napot doktor úr! Mondja csak bemehetnénk Tessach Mariannához?-kérdezi meg anya a folyosón császkáló fehér köpenyes emberkét. -Nemrég voltam nála, kómában tartjuk asszonyom. Nem hiszem h. jó ötlet lenne bemenniük hozzá. Elég rémisztően nézhet ki a kislány számára.- válaszolja az orvos. -A keresztanyja, mindenképpen látnia kell!- -Most még rosszabb állapotban van mint amikor behozták. De nem bánom. Saját felelőségre az ajtóból megnézhetik. Közelebbről semmiképp. Még a végén elkapnak valami fertőzést.- mondja az orvos és úgy tűnik siet valahová. -Rendben köszönjük.- -Hármas ágy. Minden jót!- mondja az orvos és elrohan. -Na Lottie-kám?- kérdezi Anyu. -Megyünk.- válaszolom elszántan. Nem számítottam rá h. a látvány lehet lehangolóbb annál mint az a cápás film amibe kiskoromban véletlenül belenéztem... Benéztem az intenzív osztályra. Megláttam Mara néni ágyát. Sápadt volt és csukva volt a szeme. A kezéből csupa cső lógott ki. Görcsbe rándult a gyomrom. Nem bírtam magammal, muszáj volt hozzáérnem. -Mara néniiii!- kiáltottam és berohantam a terembe. -Lottie! Azonnal gyere vissza! Lottie! Hallasz engem?! Lottie-kám!!- kiabált anyu. De mindhiába én már nem hallottam semmit és senkit. -Mara néniii.- zokogtam és odarohantam az ágyához. Mozdulatlanul feküdt. -Mara nénii.- mondtam újra elfúló hangon mintha ettől egy csapásra meg tudna gyógyulni. -Lottie! Azonnal gyere vissza!- kiabált anyu az ajtóból. Láttam a háttérből ahogy egy férfi is felbukkan. -Itt vagyok.- sírtam és megkerestem Mara néni kezét a csövek és a takaró alatt. Megfogtam és addig szorongattam ameddig csak tudtam. -Mara néni veled vagyok. Szükségem van rád, ne hagyj itt. De ha mégis menned kell én mindig melletted leszek.- suttogtam és olyat csináltam amit Mara néni csinált nemrég velem.. Simogattam a kezét, szorítottam mintha soha nem akarnám elengedni. De a mozdulatlan test csak nem akart megmozdulni, a lehunyt szem nem nyílt ki. Viszont a kezén egy kis szorítást éreztem és a megdobbant a szívem. -Tudom h. itt vagy velem. Kérlek gyógyulj meg hamar. Szeretlek.- suttogtam. ~15 perccel előbb~ { Sándor szemszöge } -Szia Sándor! Mi újság haver?- szólt bele a telefonba a kollégiumi barátom. -Hello! Hát semmi különös. Veled mizujs? Jó h. hívtál, rég beszéltünk.- -Na igen. Figyelj csak Sanyi, behoztak hozzám az intenzív osztályra valami nőt aki teljesen úgy néz ki mint a csajod.- -Micsoda?!- -Igen komolyan mondom. Kísértetiesen hasonlít rá. Hogy is hívják?- -Mara.- -Fenébe. A nevét nem jegyeztem meg. Na gyorsan megnézem. Amúgy hogy álltok? Baba veszély?..- -Szakítottunk. Tegnap.- -Ó…bocsánat.- -Nem, semmi baj.- -Figyi nekem mennem kell... Ezek szerint akkor nem is lényeges hogy h. hívják..- -De érdekel. Majd írd meg sms-ben. Szia!- -Oké csáó!- Pár perc múlva kaptam egy sms-t. *Tessach Marianna* Jóságos. Isten. Mara az intenzív osztályon fekszik. Mi történt?! Rohantam a kórházba. Igaz h. szakítottunk, de az én szívemet még mindig ő foglalta el... Hamar bejutottam, tanácstalanul kerestem egy orvost aki tudna segíteni merre is van az az intenzív osztály. Bolyongásom közepette összefutottam egy kislánnyal és az anyukájával. A kislányon látszott h. nagyon ki van borulva. Szegény, vajon mi történt vele? -Ó hello Sanyi!- szólalt meg a hátam mögül valaki. Zoli volt az. -Szia! Bejöttem megnézni.. Hol van?- kérdeztem és közben Marára gondoltam. Hogy vagyok képes továbbra is töretlenül szeretni, amikor csúnyán becsapott? -Ezen az emeleten, a folyosó végén. 3-as ágy.- -Köszönöm.- válaszoltam és szélsebesen rohantam a folyosó vége felé. Látnom kellett. Amikor odaértem az anyuka állt az ajtóban, valószínűleg a kislányát szólongatva. Elnézést kértem és beálltam elé. A kislány ott állt egy ágy mellett…ami Maráé volt. Megelőztek. De ki ez a kislány?! Mara lánya?! Nem az nem lehet, erre a mellettem álló hölgyre jobban hasonlít. A hölgy mellettem továbbra is kitartóan kiabált. Lottie-nak hívják a kislányt. Hátrébb álltam és megláttam ahogy Zoli vágtat felém. -Láttam a kamerán! Valaki bejött!!! Úristen Sanyi, ez rohadt veszélyes!!- kiabált. -Lottie, Lottie kislányom gyere ide!- kiáltott az anyuka rémült tekintettel. És ekkor jöttem én. Én is berohantam. De nem Marához. A kislányhoz. Akár kije is Marának, látszik rajta h. nagyon megviseli ez az eset... Viszont ha nem jön ki azonnal ő is elkaphat valami fertőzést.. -Gyere kicsi lány. Hagyd itt Marát.- húztam fel a földről. -Te honnan ismered?- nézett rám könnyes szemekkel. -A barátja voltam. Tegnap szakítottunk.- mondtam. Erre láthatóan megroskadt. -Micsoda?- suttogta maga elé. -Majd kint megbeszéljük. Gyere Lottie.- -Nem hagyhatom itt!- -Lottie. Ne butáskodj.- mondtam és a szemem sarkából észrevettem ahogy Mara kezét szorongatja. -Úristen vedd el a kezed!! Ez nem játék Lottie!- -Nem engedhetem el.- zokogott Lottie. Uramatyám. Ez nehezebb lesz mint gondoltam. -Akkor nem önszántadból kell, majd én segítek.- mondtam és megrántottam Lottie-t. -Eressz el. Szükségem van rá.- zokogta. Hirtelen olyan történt amire senki nem gondolt. Mara kinyitotta a szemét.

VII. rész: Közel a szakadék széléhez

~Ugyanakkor~ { Lottie szemszöge } -Szia Lottie-kám! Magyarázd csak el nekem, mi történt?- kérdezte Anya ahogy beszálltam a kocsiba. -Szia! Mara néni elájult.- szálltam be Anya mellé. -És te mit kerestél mellette? Miért akartál bejönni vele a kórházba?- Fenébe. Telibe a közepébe. Gondoltam h. kapok most egy jó adag kérdésáradatot, de nem vagyok benne biztos h. sírás nélkül tudnák rá válaszolni... -Hát èn vettem észre h. elájult. Mert úgy éreztem tartozok neki ennyivel.- -Miért más nem volt a közelben? Mit kerestetek ti ketten elhagyatott helyeken?? Miért tartoznál neki ennyivel? A tesi tanárod, nem az anyukád, Lottie!- -Nem volt más a közelben, ketten beszélgettünk. Mert miattam ájult el. Anyuuu! Tudom!- -Lottie miért miattad ájult el? Leütötted? Kötve hiszem.- -Mert megbántottam.- -Jó vicc. Egy ilyen miatt eljátsza a hattyú halálát? Lottie gyanús nekem ez a nő... Mi van köztetek?- -Anyu mi van veled? Milyen összeesküvés elméleteket szőttél? Jóba vagyunk, ennyi.- -Lottie van ennek bármi köze ahhoz h. az igazgató behívott holnapra valami ügy kapcsán amiben te vagy elvileg az áldozat?- kérdezte Anya és megállt bennem az ütő. Micsoda?! Viola mégis kikotyogta? Most mit tegyek?! Jaj Istenem! Falazzak, ne falazzak?! -Látom ez elgondolkoztat.- jegyezte meg Anya és olyan volt mintha szíven szúrtak volna. -Lottie-kám azt ugye tudod h. én bármikor meghallgatlak és most is örülnék ha igazat mondanál nekem..- -Anyu nem tudom miről beszélt az igazgató.- mondtam és könnyes lett a szemem. -Lottie akkor miért sírsz?- -Mert szeretem, mert nagyon szeretem! És fáj nekem látni ahogy kikészíti magát!- fakadtam ki és zokogva borultam az ülésre. -Lottie-ka mit jelent neked ez a nőszemély? Te érzel valamit iránta?!- -Igen Anya érzek. Szeretetet. Hát miért nem lehet ezt megérteni?!- -Mert azok alapján amit az igazgató mondott, nem úgy tűnt mintha lenne okod rá h. szeresd.- -Anya nem csinált velem semmit.- -Majd akkor falazz neki ha bárki is megkér rá. Lottie várom a válaszod. Mi-fo-lyik-köz-te-tek?!- -A víz.- -Ne butáskodj. Tudod mit? Visszamegyünk és megkérdezzük tőle. Ha pedig ő is ilyen jól hazudik a szemembe mint te, akkor majd szépen örülhettek egymásnak. De nem sokáig mert holnap az igazgató megmondja az igazat.- -Soha nem tudhatod h. erre célzott-e az igazgató.- sziszegtem a fogaim között és előre féltem az ezt követő eseményektől. ~15 perccel később~ Visszakanyarodtunk a kórház parkolójába.. Úgy tűnik gyakori vendégek leszünk amíg Mara néni bent van. -Jó napot, egy beteget keresünk.- mondta anyu a recepciósnak. -Jó napot, gondoltam. Hogy hívják?- kérdezte mogorván a recepciós. -Mara, nemrég hozták be.- -Teljes neve?- -Tessach Marianna.- mondom. -Köszi. Nos...igen megvan. Bevitték az intenzív osztályra.- -Micsoda?- kérdezem és kihagy a szívverésem. -Olyan negyedórája. A gép azt írja kómában tartják.- -Mondja mi történt?- kérdezi anyu látva h. nekem alig van erőm talpon maradni. -Azt sajnos nem tudom megmondani.- -Hol van az intenzív osztály?- kérdezi anya. -Az első emeleten. De nem hiszem h. beengedik oda Önöket. A családtagjuk? Vagy a rokonuk? Netán a kislánya anyja?- kérdezget a recepciós. Egyik sem. Sokkal több annál. -Öö miért?- -Mert legalább családi kapcsolatban kell állniuk vele ha azt akarják h. legalább messziről láthassák.- -Lottie keresztanyja.- mondja anyu és meglepődök. Ez rendes volt tőle. -Na akkor talán lesz esélyük. Persze ne felejtsék el megosztani ezt az orvossal is. Na viszlát!- -Lottie gyere. Na most aztán szépen elárultam magam... Nemrég még hányingerem lett a gondolattól h. egyáltalán ismered, most meg ismeretlenek előtt mondom h. a keresztanyukád. De kicsim mondd csak jól vagy? Rettenetesen sápadt vagy.- -Nagyon köszi anyu. Jól vagyok csak kicsit megviselt a hír. Nem gondoltam h. ez lesz belőle.- mondom és a mondat végére sírva fakadok. -Na jól van semmi baj Lottie-kám! Hipp hopp rendben fog jönni figyeld meg!- -Anya te ezt nem érted. Neki a lelkében van baj.- -Na akkor meg majd meggyógyítod. De azért ne áldozd fel magad miatta!- -Késő.- suttogom és a falnak dőlök.

Visszatérés (egy kis előszó a történet folytatásához)

Sziasztok! 

Az utóbbi időben már szinte teljesen elfelejtettem ezt a blogomat, amikor megláttam a könyvjelzők között. Csak úgy szórakozásból rákattintottam az adatokra és elállt a szavam... 850 oldalmegjelenítés?! Te. Jó. Ég. Nagyon-nagyon szépen köszönöm!!!! Úgy döntöttem folytatni fogom, így két év után, ha már legalább 800 ember megnyitotta ezt az oldalt egyszer.. Talán nem reménytelen abban bíznom, hogy nemsokára ismét visszatér az a 800 ember.. :) Mivel egy előre megírt sztoriról van szó, amit csak copy-past-tel kell majd bemásolnom így úgy gondoltam minden hétfőn és pénteken hozok majd új részeket. (De lehet ma rendhagyóan felrakok még egy részt.) 

Kellemes olvasást! :) Ti vagytok a legjobbak!!