VIII. rész: Nem várt fordulat

-Jó napot doktor úr! Mondja csak bemehetnénk Tessach Mariannához?-kérdezi meg anya a folyosón császkáló fehér köpenyes emberkét. -Nemrég voltam nála, kómában tartjuk asszonyom. Nem hiszem h. jó ötlet lenne bemenniük hozzá. Elég rémisztően nézhet ki a kislány számára.- válaszolja az orvos. -A keresztanyja, mindenképpen látnia kell!- -Most még rosszabb állapotban van mint amikor behozták. De nem bánom. Saját felelőségre az ajtóból megnézhetik. Közelebbről semmiképp. Még a végén elkapnak valami fertőzést.- mondja az orvos és úgy tűnik siet valahová. -Rendben köszönjük.- -Hármas ágy. Minden jót!- mondja az orvos és elrohan. -Na Lottie-kám?- kérdezi Anyu. -Megyünk.- válaszolom elszántan. Nem számítottam rá h. a látvány lehet lehangolóbb annál mint az a cápás film amibe kiskoromban véletlenül belenéztem... Benéztem az intenzív osztályra. Megláttam Mara néni ágyát. Sápadt volt és csukva volt a szeme. A kezéből csupa cső lógott ki. Görcsbe rándult a gyomrom. Nem bírtam magammal, muszáj volt hozzáérnem. -Mara néniiii!- kiáltottam és berohantam a terembe. -Lottie! Azonnal gyere vissza! Lottie! Hallasz engem?! Lottie-kám!!- kiabált anyu. De mindhiába én már nem hallottam semmit és senkit. -Mara néniii.- zokogtam és odarohantam az ágyához. Mozdulatlanul feküdt. -Mara nénii.- mondtam újra elfúló hangon mintha ettől egy csapásra meg tudna gyógyulni. -Lottie! Azonnal gyere vissza!- kiabált anyu az ajtóból. Láttam a háttérből ahogy egy férfi is felbukkan. -Itt vagyok.- sírtam és megkerestem Mara néni kezét a csövek és a takaró alatt. Megfogtam és addig szorongattam ameddig csak tudtam. -Mara néni veled vagyok. Szükségem van rád, ne hagyj itt. De ha mégis menned kell én mindig melletted leszek.- suttogtam és olyat csináltam amit Mara néni csinált nemrég velem.. Simogattam a kezét, szorítottam mintha soha nem akarnám elengedni. De a mozdulatlan test csak nem akart megmozdulni, a lehunyt szem nem nyílt ki. Viszont a kezén egy kis szorítást éreztem és a megdobbant a szívem. -Tudom h. itt vagy velem. Kérlek gyógyulj meg hamar. Szeretlek.- suttogtam. ~15 perccel előbb~ { Sándor szemszöge } -Szia Sándor! Mi újság haver?- szólt bele a telefonba a kollégiumi barátom. -Hello! Hát semmi különös. Veled mizujs? Jó h. hívtál, rég beszéltünk.- -Na igen. Figyelj csak Sanyi, behoztak hozzám az intenzív osztályra valami nőt aki teljesen úgy néz ki mint a csajod.- -Micsoda?!- -Igen komolyan mondom. Kísértetiesen hasonlít rá. Hogy is hívják?- -Mara.- -Fenébe. A nevét nem jegyeztem meg. Na gyorsan megnézem. Amúgy hogy álltok? Baba veszély?..- -Szakítottunk. Tegnap.- -Ó…bocsánat.- -Nem, semmi baj.- -Figyi nekem mennem kell... Ezek szerint akkor nem is lényeges hogy h. hívják..- -De érdekel. Majd írd meg sms-ben. Szia!- -Oké csáó!- Pár perc múlva kaptam egy sms-t. *Tessach Marianna* Jóságos. Isten. Mara az intenzív osztályon fekszik. Mi történt?! Rohantam a kórházba. Igaz h. szakítottunk, de az én szívemet még mindig ő foglalta el... Hamar bejutottam, tanácstalanul kerestem egy orvost aki tudna segíteni merre is van az az intenzív osztály. Bolyongásom közepette összefutottam egy kislánnyal és az anyukájával. A kislányon látszott h. nagyon ki van borulva. Szegény, vajon mi történt vele? -Ó hello Sanyi!- szólalt meg a hátam mögül valaki. Zoli volt az. -Szia! Bejöttem megnézni.. Hol van?- kérdeztem és közben Marára gondoltam. Hogy vagyok képes továbbra is töretlenül szeretni, amikor csúnyán becsapott? -Ezen az emeleten, a folyosó végén. 3-as ágy.- -Köszönöm.- válaszoltam és szélsebesen rohantam a folyosó vége felé. Látnom kellett. Amikor odaértem az anyuka állt az ajtóban, valószínűleg a kislányát szólongatva. Elnézést kértem és beálltam elé. A kislány ott állt egy ágy mellett…ami Maráé volt. Megelőztek. De ki ez a kislány?! Mara lánya?! Nem az nem lehet, erre a mellettem álló hölgyre jobban hasonlít. A hölgy mellettem továbbra is kitartóan kiabált. Lottie-nak hívják a kislányt. Hátrébb álltam és megláttam ahogy Zoli vágtat felém. -Láttam a kamerán! Valaki bejött!!! Úristen Sanyi, ez rohadt veszélyes!!- kiabált. -Lottie, Lottie kislányom gyere ide!- kiáltott az anyuka rémült tekintettel. És ekkor jöttem én. Én is berohantam. De nem Marához. A kislányhoz. Akár kije is Marának, látszik rajta h. nagyon megviseli ez az eset... Viszont ha nem jön ki azonnal ő is elkaphat valami fertőzést.. -Gyere kicsi lány. Hagyd itt Marát.- húztam fel a földről. -Te honnan ismered?- nézett rám könnyes szemekkel. -A barátja voltam. Tegnap szakítottunk.- mondtam. Erre láthatóan megroskadt. -Micsoda?- suttogta maga elé. -Majd kint megbeszéljük. Gyere Lottie.- -Nem hagyhatom itt!- -Lottie. Ne butáskodj.- mondtam és a szemem sarkából észrevettem ahogy Mara kezét szorongatja. -Úristen vedd el a kezed!! Ez nem játék Lottie!- -Nem engedhetem el.- zokogott Lottie. Uramatyám. Ez nehezebb lesz mint gondoltam. -Akkor nem önszántadból kell, majd én segítek.- mondtam és megrántottam Lottie-t. -Eressz el. Szükségem van rá.- zokogta. Hirtelen olyan történt amire senki nem gondolt. Mara kinyitotta a szemét.