III. rész: Nem akartam

            

             ~10 perccel később~ 

              { Lottie szemszöge }

-Jössz Lottie?- kérdezi barátnőm kabátban. 

-Nem bocsi, nem tudok menni. Meg kell keresnem Mara nénit.- válaszoltam és közben majd' megszakadt a szívem. Már hónapok óta nem tudom előre a programom és nem tudok soha órák után elmenni. Ez az idegbeteg nőszemély elrontja az egész napomat. Nemrég még fordítva volt.. 

Neki köszönhetően egyre érzéstelenebb vagyok, pedig nemrég még ő nyitotta ki a szívem.. És most csúnyán rávágta az ajtót.. Na mindegy felesleges ezen gondolkoznom. Gyorsan megkeresem, túl leszek a napi borzalmon és mehetek haza. 

-Csókolom! Mara néni bent van a tanáriba?- kérdeztem egy kijövő tanártól. 

-Nem nincs, úgy láttam a tornaterem felé ment.- válaszolt a számomra ismeretlen, feltehetőleg tanár egyed. 

-Köszönöm!- válaszoltam. Ez rossz hír. Ezek szerint most oda kell mennem.. Pedig már egy halvány fénysugár derengett miszerint ma nem akar tőlem semmit. De persze számításaimat mindig keresztülhúzza valami. Lassan menetelek a tornaterem felé. Hányszor rohantam itt kézilabdára amikor késésben voltam..! Nem gondoltam volna, h. egyszer még gyászmenethez hasonlóan fogok bandukolni a tornaterem felé. 

-Szia Drágám!- Mara néni már messziről kiszúrt, de mintha ma szomorúbb lenne a tekintete..vagy csak az én fantáziám szórakozik.

-Üdv.- válaszoltam tömören. 

-Nem kell félned.- 

-Áá miért is kéne? Elvégre csak zaklatni fogsz, nem igaz?- gúnyolódtam. 

-Nem foglak zaklatni Lottie. Ne beszélj így velem.- 

-Elvégre amit nap mint nap csinálsz az nem az, igazam van?! Azt én könyörgöm ki állandóan, ugye?! Te meg csak szívességet teszel avval, h. teljesíted, mi?!- kiabáltam és teljesen kifordultam magamból. 

-Hoppá, nem zavarok elnézést. Már itt se vagyok.- lépett ki a tornateremből a másik tesi tanár. Szégyenkezve néztem rá. Ezt nem kellett volna. 

-Szia Éva!- köszönt neki Mara néni. Majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan eltűnt a látókörünkből. 

-Bocsánat.- sütöttem le a szemem.  

-Semmi baj. Folytasd csak.- válaszolta Mara néni. 

-Nem, nem folytatom. Csak ennyi. Baromira zavar amit velem művelsz. De ha van annyi eszed és jó látásod már te is észrevetted. Ahh de mit is várok egy magad fajtától, aki csak kihasználja az embereket?!- csattantam fel újra. 

-Nem használlak ki Lottie.- válaszolta Mara néni.

-De kihasználsz! Visszaéltél a bizalmammal! A szeretetemmel!..Hoppá! Szeretetet mondtam nem szerelmet, figyelted?! Totál félreértettél! És gyáva vagy mert erőd már nincs rá h. belásd félreismertél!- kiabáltam. 

-Lottie nyugodj le. Ez bonyolult.- mondta Mara néni és a kezét a karomra helyezte. 

-Nyugodjak le?! Mi ebben a bonyolult?? Egy ördög vagy aki nem érdemli meg az élet -elvileg- legnagyobb ajándékát, azt h. szeressék.- mondtam de ahogy kimondtam már meg is bántam. 

        

                 { Mara szemszöge }

-Nyugodjak le?! Mi ebben a bonyolult?? Egy ördög vagy aki mem érdemli meg az élet -elvileg- legnagyobb ajándékát, azt h. szeressék.- vágta a fejemhez Lottie. Ez nagyon fájt. Eleredt a könnyem, kisebb záporként hullott a felsőmre. 

-Mara néni..- szeppent meg Lottie. 

-Igazad van.- vágtam közbe zokogva. 

-Mostantól úgy fogok veled viselkedni mintha nem ismertelek volna soha, jó?- kérdeztem. 

-Mara néni…én nem…- 

-Nem Lottie, tényleg. Békén hagylak.- mondtam és rohantam az iskola hátsó bejárata felé. 

-Mara néniii!- kiáltott utánam Lottie. De én már nem láttam senkit és semmit, ájultan zuhantam a földre.

Futottam, futottam az emberek, az érzéseim elől. Futottam Viola elől, Sándor elől, Lottie elől, a gyerekeim elől.. Mert mindenkinek csak csalódást okozok. Ahogy Lottie mondta nem érdemlem meg h. szeressenek. Nem érdemlek semmit. Összetörtem mindenki szívét. Összetörtem Sándorét amiért elhagytam, és hazudoztam neki hónapokon át. 

Összetörtem a gyerekeimét amiért az apjuknak ítélték őket, és nem tudok róluk többé rendesen gondoskodni. 

Összetörtem Lottie szívét amiért kihasználom, és zaklatom. 

És végül összetörtem Viola szívét, aki ugyan még nem tud róla de én már régóta Lottie-t szeretem. 

 Valójában ájultan feküdtem az aszfalton és mielőtt lehunytam volna a szemem Lottie-ra gondoltam. 

Mert én már régóta őt szeretem... 

                   ~Ugyanakkor ~ 

               { Lottie szemszöge }

-Mara néni! Mara néni kérlek kelj föl!- keltegettem a tesi tanáromat. Nem szabadott volna neki ilyet mondanom. Láthatóan meg volt gyötörve valami miatt. Akármennyire utáltam azok miatt amit korábban tett, most mégsem tudtam rá haragudni. Néztem az élettelen testet a hideg aszfalton és sírtam. 

-Mara néni! Kérlek!- mondogattam és a könnyeim arcára csöppentek.

II. rész: Amikor minden biztos pont összedől körülötted

Sziasztok! Tudom még nagyon a blog elején vagyok, de jólesne pár komment, h. mit gondoltok a történetemről, mennyire izgalmas, mennyire tudjátok magatokat beleélni.. Esetleg beleszőhetnék tőletek kapott ötleteket is. 

Aki nem szeretne kommentet írni, inkább emailban küldené el véleményét, írjon bátran a tlora77@gmail.com címre. Köszönöm és jó olvasást! 

-Öö..szia.- szóltam bele a telefonba.

-Szia Nyuszi! Minden rendben? Hogy vagy?- 

-Figyelj beszélnünk kell.- 

-Mi történt?- 

-Semmi..vagyis.. Szóval Sándor én.. Bocsi. Tehát..- 

-Mi az Mara?- 

-Szóval köztünk vége.- 

-Micsoda?! Tessék Mara? Ezt ugye nem gondolod komolyan??- 

-De Sándor. Én..sajnálom.- 

-De miért? Tudunk találkozni? Ezt meg kell beszélnünk!- 

-Nem Sándor, most már nincs mit megbeszélni. Kérlek még ma vidd el a cuccaidat otthonról.-

-Mara nem tehetsz csak úgy ki a házadból! Hova menjek? Miattad szakítottam a feleségemmel!- 

-Sándor nem tudom.- 

-De miért? Mara megmagyaráznád?-

-Szóval.. Találkoztam valakivel..és hát összejöttünk.- 

-Mindent értek. Még este elviszem a cuccaimat. Szia.- 

Harmadszorra törtem össze a férfi szívét aki annyira szeretett. 

-Hát ez…durva volt.- szólalt meg a hallgatozó Viola. 

-Meg kell neki magyaráznom.- 

-Igen, szaladj Mucikám!- 

-Rohanok, puszi!- nyomtam egy puszit Viola arcára. 

Szorongva léptem ki a teremből. Haza felé tartottam. Talán illene megmagyaráznom Sándornak miért is történt ez. 

A kocsibeállón pakolászott amikor odaértem. 

-Sándor beszélnünk kell.- szóltam.

-Te mondtad h. ezen nincs mit beszélni.- nézett rám gorombán. 

-Figyelj sajnálom. Akivel összejöttem..szóval az egy nő.- 

-Te most szórakozol velem?! Végig becsaptál de közbe tudtad h. más vagy?! Mara te tisztába voltál ezzel?!- kiabálta Sándor. 

-Nem…én…én nem tudtam.- válaszoltam. A szemem megtelt könnyel. Nem is olyan egyszerű mint gondoltam. 

-Na jól van ég áldjon. Ami köztünk történt valaha is, azt felejtsd el. Ez mindent megmagyaráz.. El se hiszem h. állandóan a gyerekeidre fogtad. Még hogy miattuk nem tudok nálad aludni.. Röhej. El se hiszem h. bevettem.- mondta ingerülten Sándor.

-Nem, ne vond bele őket. Akkor még nem tudtam.- 

-Aha és mégis mikor jöttél rá?!- kiabált magából kikelve Sándor. 

-3 hónapja.- suttogtam szinte magam elé. Sándor pár percig némán nézett maga elé.

-Tudod, remélem majd egyszer rájössz milyen érzés az mikor becsap egy olyan ember akiért a családodat, az otthonodat és a becsületedet is feláldoztad. De a végére kiderül h. semmid se maradt.- mondta és mélyen a szemembe nézett. 

-Sajnálom.- mondtam és a könnyem patakokban folyt le az arcomon, az államon, majd a földre csöppent. Még megvártam amíg becsapta a kocsi ajtót, és kifarolt a kertből. Könnyezve néztem ahogy elhajt az utcából. Berohantam a lakásba. Egy üzenetet találtam az asztalon. 

*Jó reggelt Kincsem! Ma korábban hazaérek, így el tudok menni bevásárolni. Fenséges vacsorát csapunk majd, jó? Talán sikerül összehoznom azt a kedvenc sütidet.. Hogy is hívják?..csak szórakozok. Soha nem felejteném el. Puszi az orrodra kis almáspitém!* 

Zokogva szorongattam az elmosódott papírt. Hogy nem vettem észre reggel?! A nagy rohanásba nem jut időm semmire. Átfutom az életem. Előkaptam a telefonom. 

*Jobbat érdemelsz..egy olyan nőt aki a reggeli kapkodásban is észreveszi az orra előtt lévő üzenetet amit neki írtál. Köszönöm.* -pötyögtem be a telefonomba. ~Küldés~ Szörnyű vagyok. 

Megcsörrent a telefonom, ziláltan felkaptam. 

-Igen?- szóltam bele zaklatottan és egy másodperc erejéig elhittem h. Sándor hívott. Megbocsát, és minden úgy lesz mint rég.. De miket is képzelek? Én dobtam ki. Mást szeretek. Ő meg engem szeretett. Nem szabad magamat is becsapnom.. Az nem vezet jóra, ugye?

-Jó napot Mara! István vagyok.- 

-Jó napot István! Van valami hír?- 

-Igen megszületett a döntés. Nos igazán sajnálom nem tudtam többet tenni..- 

-Mondja mi az ítélet??- mondtam remegő hanggal. Ha ezt is elbukom...

-A férjének ítélték a gyerekeket.- mondta ki a számomra halálos ítéletet. ..Ezt is elbuktam. Hangosan belezokogtam a telefonba. 

-Kösz…önöm…h.…ogy…szólt.. Elnézést…le…kell…tennem..- nyögtem a telefonba és egész testemben reszketve a padlóra hulltam. Az egyetlen eddigi biztos pontot... A gyerekeimet is elvették tőlem! 

                     ~Másnap~ 

             { Lottie szemszöge }

A folyosón megyek a termem felé amikor elkapja a kezemet valaki. Ki más mint Mara néni?! 

-Hogy vagy Lottie-kám?- kérdezi és a szemei eléggé vörösnek tűnnek, de lehet h. csak képzelgek. 

-Miért kérdezed?- kérdezek vissza. 

-Mert érdekel. Válaszolsz?- 

-Hogy lennék?- 

-Lottie kérlek. Ne légy már ilyen!- 

-Milyen?- 

-Lottie.- 

-Jól van na, rosszul vagyok. Érdekel még valami?- 

-Miért vagy rosszul?- 

-Ez most komoly?!- nevetek Mara nénire. 

-Micsoda?-

-Pont te kérdezed?- 

-Miért?- 

-Mara néni nap mint nap bántalmazol és képes vagy megkérdezni hogy érzem magam?!- 

-Ne túlozd el a dolgokat. Nem bántalmazlak.- 

-Oké részemről ennek a beszélgetésnek vége. Mióta érdekelne téged a lelkem? Téged csak a testem izgat. Nem kell megjátszanod úgyse mész vele semmire. Na viszlát.- mondtam és kitéptem a kezem Mara néni kezei közül. Még hogy érdekli hogy vagyok.. Jó vicc. 

                     ~Órák után~

               { Mara szemszöge }

-Lottie!- nézek be a kislány termébe.

-Csókolom!- mosolyog rám a többi diák. Lottie épp a táskáját pakolja. Ijedten néz fel mikor észrevesz. Jaj Istenem tényleg ennyire rosszul esne mikor így néz rám? Pedig neki van igaza, tényleg megérdemlem ezt az ijedt tekintetet. 

-Sziasztok! Lottie-kám meg tudnál keresni ha végeztél?- kérdezem mézes-mázos hangon.

-Mi mást tehetnék?- hangzik a goromba válasz.

-Köszi Drágám!- mondtam és kiver a víz Lottie hangsúlyára. Mióta beszél velem ilyen lekezelően..? Hahó, nekem ez nagyon is fáj!!!..

I. rész: Futni a világ elől

-Légyszi, légyszi!- könyörgött Lottie amikor igyekezte utolérni a többieket tesi óra után. 

*Fenébe is! Emlékszem az első napomon úgy beszéltek erről a folyosóról mintha valami irtó hosszú alagút lenne. Soha nem értettem miért, de most már látom, h. igazuk volt. Egy alagút amelynek sohasincs vége.*-gondolta és akármilyen vágyakozva nézte osztálytársait, nem sikerült közéjük olvadnia.. Pedig 3 hónappal ezelőtt még ő is pont ilyen élményekkel telve rohant haza a csütörtöki tesi óra után. 

-Lottie! Lottie-kám! Megkértem, h. maradj!- szólt egy hang Lottie mögül. 

-Légyszi, légyszi!- mormolta Lottie és angyalszárnyakat képzelt a hátára amely segítségével talán elrepülhetne erről a földi pokolról. 

-Lottie!- kiáltotta Mara néni és elkapta Lottie kezét. 

*Nem Lottie, erős vagy nem fordulsz meg.*

-Édesem.- mondta Mara és hátulról átölelte a sietős léptekkel igyekvő Lottie-t. 

*Nem fordulsz meg, nem fordulsz meg. Nincs már messze az alagút vége.* 

-Itt vagy?- kérdezte Mara és erőteljesebben megszorította Lottie kezét. 

-Engedj el.- 

-Tudod a válaszom.-

-Nem érdekel, engedj el.-

-Lottie ne okozz nekem fájdalmat kérlek.- 

-Te se nekem. Eressz el. Sikítsak?- 

-Lottie ne légy ilyen. Ölelj meg mert tudom h. szeretsz. Most is csak az ördög beszél belőled.- 

-Felesleges illúziókba kergetned magad. Utoljára mondom engedd el a kezem.- 

-Szörnyű vagy te lány.- 

-Az te vagy.- mondta Lottie és elkezdett rohanni. Azonban Mara gyorsabb volt. Lerántotta Lottie-t a földre és fölé tornyosult. 

-Felesleges menekülnöd Lottie. Ezt már elszúrtad.- mondta Mara. 

Lottie-nak könnyezett a szeme. 

-Nem tudtam h. ilyen kegyetlen vagy valójában.- válaszolt Lottie. 

-A szerelem nem kegyetlen.- mondta Mara néni.

-De. A legkegyetlenebb.- súgta halkan Lottie. 

-Miért bàntasz?- kérdezte Mara. 

-És te?- kérdezett vissza Lottie.

-Én kérdezek!- kiáltotta Mara és ráült Lottie-ra. 

-Nem bántalak.- 

-De bántasz. Soha senki nem bántott még ennyire.- 

-Akkor kvittek vagyunk. Rajtad kívül engem se.- 

-Nincs igazad. Én szeretlek.- 

-Tényleg nincs igazam, ugyanis én nem szeretlek.- mondta Lottie. Keserű érzés marta a szívét. Ez volt az a mondat amit 3 hónappal ezelőtt nem is gondolt volna h. pont ennek a személynek fogja a szemére hányni. 

-De pedig mondtad, nem emlékszel?!- 

-Múlt idő Mara néni, múlt idő.- válaszolt Lottie. Olyan könnyedén beszélt mintha előre meg lett volna írva a szövege. Pedig húsbavágóan valós helyzet volt. 

-Mégis mi változott azóta?!- 

-Vagy inkább ki.. Te.- 

-Én akkor is én voltam!- 

-Tudod jól miről beszélek.- mondta Lottie és a mai nap először mèlyen Mara szemébe nézett. De már nem látta azt a ragyogást. 

-Nem tudom.- mondta Mara néni és mára nem volt többre kíváncsi. Lottie felé hajolt és elkezdte csókolni. 

-Ha jókislány leszel előbb elengedlek.- súgta Lottie fülébe. 

-Mond ezt annak aki elhiszi.- 

-Hát jó, ha nem hát nem.- válaszolt Mara majd felrántotta Lottie-t a földről. Behúzta az öltözőbe majd folytatódott Lottie rémálma. 

*Pedig úgy szerettelek!* - gondolta Lottie, majd a hozzátapadó száj felébresztette. Elszállt az illúzió. Mara néni csak te maradtál. 

                ~30 perccel később~

-Szia Kicsim! Milyen volt a suli?- nyílik az ajtó, anyu néz velem farkasszemet. 

-Sziasztok! Nagyon jó volt!- válaszoltam nem túl hitelesen. 3 hónapja élek hazugságban, nem lettem volna képes elmondani az igazat ma sem. 

-Jössz ebédelni? A többiek már megették a levest.- 

-Nem, nem köszi. Azt hiszem előbb átöltözök. Később lejövök.- mondtam és ahogy felrohantam a lépcsőn már potyogtak a könnyeim. Szokásos napirend. Szerencsére mostanára már egyre kevesebbet sírok emiatt. Azt hiszem kezdek erősödni.. 

Vetkőzésnél észrevettem h. csupa rúzsfolt éktelenedik a nyakamon, a lábam pedig tele van kék-zöld foltokkal. Tanulság: legközelebb jobban kell figyelnem h. hosszú nyakú pulcsit vegyek fel..

       ~ugyanabban az időben pár

                   utcával arrébb~  

                { Mara szemszöge }

Mosolyogva megyek be a tanáriba. 

-Szia Mara! Mi a helyzet?- kérdezi kolléganőm és egyben barátnőm, Viola. 

-Izé...szóval megint..- súgtam a fülébe. 

-Mara ne szórakozz már velem! Te hány emberrel kavarsz egyszerre? Nem félsz, h. valamelyiket megégeted?- 

-Cssss gyere be itt beszéljük meg.- mondtam és behúztam Violát a tanàri mellett lévő tanterembe. 

-Oké. Szóval tudod ez nekem is elég sértő.. Tekintve h. én vagyok az egyik érintett személy..- válaszolt Viola.

-Ne szórakozz már! Tudod h. téged imádlak!- mondtam és megcsókoltam a kollégámat. 

-Na ez hízelgő. De Mara! Egyszerre hárommal nem megy, ezt neked is be kell látnod. Döntsd el melyiket engeded el. Ebbe bele fogsz pusztulni ha tovább folytatod. Sándorral hogy áll a dolog?- 

-Hát...elég rosszul. Egyszerűen képtelen vagyok már színészkedni. Sokat jelent nekem, de ha közel hajol h. megcsókoljon legszívesebben ellökném.- mondtam szomorúan. 

-Olyan rossz ez, pedig ő jó ember! De mégis.. Mièrt van ez Viola?- siránkoztam. 

-Semmi baj Mara,  van ilyen. Egyszerűen rájöttél h. te más vagy és nem illetek össze. Eddig próbáltál küszködni a sorsod ellen, de látod mégsem érdemes. Ne játssz Sándorral, mert ő tiszta szívből szeret. Nem érdemli meg h. becsapd. Mara szerintem szakíts vele. Ez így nem fog menni.- 

-De mégis... A gyerekeknek látniuk kell, h. az anyjuk fel tudott állni egy súlyos múlt után is! És itt az iskolában? Mindenki azt fogja hinni h. már soha nem lesz párom!- 

-Pedig ha tudnák h. kettő is van..!- kuncogott Viola. 

-Nem, csak te lennél akkor.- 

-Dehát nem jött össze Lottie-val?- 

-Viola most viccelsz? Dehogy jött össze! Tudod jól h. képtelenség.- 

-Jó de akkor miért zaklatod minden nap?- 

-Viola!! Nem zaklatom!!!-

-Akkor mit csinálsz?-

-Oké mindegy. Gondolj amit akarsz.- 

-Nem az, elvégre tudnom kéne kivel csalsz meg.- 

-Jaj ugyan már! Nem csallak senkivel, szeretlek.- 

-Én is szeretlek. Na hívd gyorsan Sándort és rakd ki a szűrét.- 

-De...- 

-Semmi de!- mondta Viola és a kezembe nyomta a telefonomat. *Oké Mara most vagy soha!* 

Előszó

Sziasztok! Nos bevallom őszintén egy kicsit meg vagyok illetődve... Ez az első blogom és nem is tudom hol kezdjem. 

Szóval ennek a blognak egy nem túl nyilvánosság elé hozott de mégis létező jelenség lesz az alapja.. A történet NEM VALÓDI, bármiféle összefüggés a valósággal csak a véletlen műve lehet. 

Minden mozzanata a fantázia műve mégis igyekszem valósághűen ábrázolni. 

Elöljáróban ennyit szerettem volna leírni és nagyon szépen köszönöm minden idetévedt emberkének aki olvassa ezt a szöveget, hogy megnyitotta az oldalam!