II. rész: Amikor minden biztos pont összedől körülötted

Sziasztok! Tudom még nagyon a blog elején vagyok, de jólesne pár komment, h. mit gondoltok a történetemről, mennyire izgalmas, mennyire tudjátok magatokat beleélni.. Esetleg beleszőhetnék tőletek kapott ötleteket is. 

Aki nem szeretne kommentet írni, inkább emailban küldené el véleményét, írjon bátran a tlora77@gmail.com címre. Köszönöm és jó olvasást! 

-Öö..szia.- szóltam bele a telefonba.

-Szia Nyuszi! Minden rendben? Hogy vagy?- 

-Figyelj beszélnünk kell.- 

-Mi történt?- 

-Semmi..vagyis.. Szóval Sándor én.. Bocsi. Tehát..- 

-Mi az Mara?- 

-Szóval köztünk vége.- 

-Micsoda?! Tessék Mara? Ezt ugye nem gondolod komolyan??- 

-De Sándor. Én..sajnálom.- 

-De miért? Tudunk találkozni? Ezt meg kell beszélnünk!- 

-Nem Sándor, most már nincs mit megbeszélni. Kérlek még ma vidd el a cuccaidat otthonról.-

-Mara nem tehetsz csak úgy ki a házadból! Hova menjek? Miattad szakítottam a feleségemmel!- 

-Sándor nem tudom.- 

-De miért? Mara megmagyaráznád?-

-Szóval.. Találkoztam valakivel..és hát összejöttünk.- 

-Mindent értek. Még este elviszem a cuccaimat. Szia.- 

Harmadszorra törtem össze a férfi szívét aki annyira szeretett. 

-Hát ez…durva volt.- szólalt meg a hallgatozó Viola. 

-Meg kell neki magyaráznom.- 

-Igen, szaladj Mucikám!- 

-Rohanok, puszi!- nyomtam egy puszit Viola arcára. 

Szorongva léptem ki a teremből. Haza felé tartottam. Talán illene megmagyaráznom Sándornak miért is történt ez. 

A kocsibeállón pakolászott amikor odaértem. 

-Sándor beszélnünk kell.- szóltam.

-Te mondtad h. ezen nincs mit beszélni.- nézett rám gorombán. 

-Figyelj sajnálom. Akivel összejöttem..szóval az egy nő.- 

-Te most szórakozol velem?! Végig becsaptál de közbe tudtad h. más vagy?! Mara te tisztába voltál ezzel?!- kiabálta Sándor. 

-Nem…én…én nem tudtam.- válaszoltam. A szemem megtelt könnyel. Nem is olyan egyszerű mint gondoltam. 

-Na jól van ég áldjon. Ami köztünk történt valaha is, azt felejtsd el. Ez mindent megmagyaráz.. El se hiszem h. állandóan a gyerekeidre fogtad. Még hogy miattuk nem tudok nálad aludni.. Röhej. El se hiszem h. bevettem.- mondta ingerülten Sándor.

-Nem, ne vond bele őket. Akkor még nem tudtam.- 

-Aha és mégis mikor jöttél rá?!- kiabált magából kikelve Sándor. 

-3 hónapja.- suttogtam szinte magam elé. Sándor pár percig némán nézett maga elé.

-Tudod, remélem majd egyszer rájössz milyen érzés az mikor becsap egy olyan ember akiért a családodat, az otthonodat és a becsületedet is feláldoztad. De a végére kiderül h. semmid se maradt.- mondta és mélyen a szemembe nézett. 

-Sajnálom.- mondtam és a könnyem patakokban folyt le az arcomon, az államon, majd a földre csöppent. Még megvártam amíg becsapta a kocsi ajtót, és kifarolt a kertből. Könnyezve néztem ahogy elhajt az utcából. Berohantam a lakásba. Egy üzenetet találtam az asztalon. 

*Jó reggelt Kincsem! Ma korábban hazaérek, így el tudok menni bevásárolni. Fenséges vacsorát csapunk majd, jó? Talán sikerül összehoznom azt a kedvenc sütidet.. Hogy is hívják?..csak szórakozok. Soha nem felejteném el. Puszi az orrodra kis almáspitém!* 

Zokogva szorongattam az elmosódott papírt. Hogy nem vettem észre reggel?! A nagy rohanásba nem jut időm semmire. Átfutom az életem. Előkaptam a telefonom. 

*Jobbat érdemelsz..egy olyan nőt aki a reggeli kapkodásban is észreveszi az orra előtt lévő üzenetet amit neki írtál. Köszönöm.* -pötyögtem be a telefonomba. ~Küldés~ Szörnyű vagyok. 

Megcsörrent a telefonom, ziláltan felkaptam. 

-Igen?- szóltam bele zaklatottan és egy másodperc erejéig elhittem h. Sándor hívott. Megbocsát, és minden úgy lesz mint rég.. De miket is képzelek? Én dobtam ki. Mást szeretek. Ő meg engem szeretett. Nem szabad magamat is becsapnom.. Az nem vezet jóra, ugye?

-Jó napot Mara! István vagyok.- 

-Jó napot István! Van valami hír?- 

-Igen megszületett a döntés. Nos igazán sajnálom nem tudtam többet tenni..- 

-Mondja mi az ítélet??- mondtam remegő hanggal. Ha ezt is elbukom...

-A férjének ítélték a gyerekeket.- mondta ki a számomra halálos ítéletet. ..Ezt is elbuktam. Hangosan belezokogtam a telefonba. 

-Kösz…önöm…h.…ogy…szólt.. Elnézést…le…kell…tennem..- nyögtem a telefonba és egész testemben reszketve a padlóra hulltam. Az egyetlen eddigi biztos pontot... A gyerekeimet is elvették tőlem! 

                     ~Másnap~ 

             { Lottie szemszöge }

A folyosón megyek a termem felé amikor elkapja a kezemet valaki. Ki más mint Mara néni?! 

-Hogy vagy Lottie-kám?- kérdezi és a szemei eléggé vörösnek tűnnek, de lehet h. csak képzelgek. 

-Miért kérdezed?- kérdezek vissza. 

-Mert érdekel. Válaszolsz?- 

-Hogy lennék?- 

-Lottie kérlek. Ne légy már ilyen!- 

-Milyen?- 

-Lottie.- 

-Jól van na, rosszul vagyok. Érdekel még valami?- 

-Miért vagy rosszul?- 

-Ez most komoly?!- nevetek Mara nénire. 

-Micsoda?-

-Pont te kérdezed?- 

-Miért?- 

-Mara néni nap mint nap bántalmazol és képes vagy megkérdezni hogy érzem magam?!- 

-Ne túlozd el a dolgokat. Nem bántalmazlak.- 

-Oké részemről ennek a beszélgetésnek vége. Mióta érdekelne téged a lelkem? Téged csak a testem izgat. Nem kell megjátszanod úgyse mész vele semmire. Na viszlát.- mondtam és kitéptem a kezem Mara néni kezei közül. Még hogy érdekli hogy vagyok.. Jó vicc. 

                     ~Órák után~

               { Mara szemszöge }

-Lottie!- nézek be a kislány termébe.

-Csókolom!- mosolyog rám a többi diák. Lottie épp a táskáját pakolja. Ijedten néz fel mikor észrevesz. Jaj Istenem tényleg ennyire rosszul esne mikor így néz rám? Pedig neki van igaza, tényleg megérdemlem ezt az ijedt tekintetet. 

-Sziasztok! Lottie-kám meg tudnál keresni ha végeztél?- kérdezem mézes-mázos hangon.

-Mi mást tehetnék?- hangzik a goromba válasz.

-Köszi Drágám!- mondtam és kiver a víz Lottie hangsúlyára. Mióta beszél velem ilyen lekezelően..? Hahó, nekem ez nagyon is fáj!!!..